Logisztikai és beszerzési tréningek
Új vezetők az MLBKT Ifjúsági Tagozatának élén

Új vezetők az MLBKT Ifjúsági Tagozatának élén

Az MLBKT Ifjúsági Tagozata januárban tisztújító ülést tartott, ahol Laukó Vivient választották a tagok tagozatvezetőnek, helyettese pedig Pimper Péter lett. A két új vezető Edelényi Annát és Pesti Istvánt váltja a tagozat élén.

A pozíció elnyerése nagy megtiszteltetés volt mindkettőnk számára. Úgy érezzük, hogy a tagozatunk tele van érdeklődéssel, lelkesedéssel és motivációval, melyet megfelelő koordinálással szeretnénk támogatni. – mondták a frissen megválasztott tisztségviselők.

Fő célunk, hogy a már meglévő fiatal szakmai közösséget új tagokkal felfrissítsük, és még közelebb hozzuk számukra a vállalati gyakorlatokat. Azt is előszeretnénk segíteni, hogy tagjaink a különböző szervezett programok során több terület tevékenységébe is beleláthassanak a logisztikán belül, hogy könnyebbé váljon számukra a választás, hogy később melyik szektorral szeretnének jobban megismerkedni és azon belül elhelyezkedni. Mindenképpen szeretnénk támogatni a tagságot, hogy a kínálkozó kapcsolati hálókat ki tudják építeni, mind a jelenlegi logisztikai szakemberekkel, mind a jövőbeli kollégákkal, akik közül remélhetőleg sokan az Ifjúsági Tagozat tagjai közül kerülhetnek majd ki.

Reméljük, hogy a vezetésünk alatt a munkánkkal növelni tudjuk nem csak az Ifjúsági Tagozat, hanem az egész MLBKT szakmai hírnevét is. – nyilatkozták az új tagozatvezetők.

 

Laukó Vivien

Laukó VivienMűszaki menedzser Bsc-t végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, de már az alapszakos tanulmányaim alatt tudtam, hogy a logisztika valamely ágával szeretnék foglalkozni majd a későbbiekben. Ez okból kifolyólag elkezdtem kutatni az interneten, és rátaláltam az MLBKT-ra. Rögtön jelentkeztem is, és alig vártam, hogy valamilyen szakmai programon részt vehessek. Nem kellett sokat időznöm, 1 hónappal később indult egy 10 alkalmas előadássorozat csak az Ifjúsági Tagozat számára, mely teljesen bevonzott a szakmai körökbe. Az azóta eltelt 2 évben több MLBKT-s rendezvényen is volt szerencsém megjelenni, melyek csak megerősítettek abban, hogy hozzám illő szakmát sikerült választanom. Időközben sikerült logisztikai területen főállásban elhelyezkednem, illetve elkezdenem a logisztikai menedzsment mesterszakot levelezőn a Szent István Egyetemen. A tagozatvezetői pozícióra azért jelentkeztem, mert az Ifjúsági Tagozat nagyon sokat adott nekem, és szeretném a lelkesedésemmel és motivációmmal a tagságot különböző programokra egy csapatként aktivizálni, és átadni nekik azt a szemléletmódot, ami bennem kialakult.

 

Pimper Péter József

Pimper PéterAlapszakos tanulmányaimat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán végeztem, ez idő alatt alkalmam volt egy félévet a Liechtensteini Egyetemen tanulni Erasmus-ösztöndíjjal. Dolgoztam különböző cégeknél nemcsak itthon, hanem külföldön is, Angliában és az USA-ban, bár többnyire nem logisztikai területen. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem logisztikai menedzsment mesterszakjára járok, itt kerültem kapcsolatba az MLBKT Ifjúsági Tagozatával. Részt vettem vállalatlátogatásokon és az évente megrendezett konferencián is, ahol érdekes és naprakész témákban hallgathattam előadásokat tapasztalt logisztikai vezetőktől. Az Ifjúsági Tagozatban betöltött szerepemben igyekezni fogok nemcsak szakmailag megfelelő képzések és programok megszervezésében segíteni, hanem egy összetartó, logisztikusokból álló közösség kiépítésében is részt venni.

Az Ifjúsági Tagozat friss hírei

 

 

Adjon visszajelzést!