Logisztikai és beszerzési tréningek
Energetikai kombinált hitelprogram indult a héten

Energetikai kombinált hitelprogram indult a héten

Újabb két pályázati lehetőség a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

 

Március 16-tól pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel” című GINOP, illetve a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a Közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” című VEKOP felhívásra – tájékoztatott Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Mindegyik felhívás esetében a vissza nem térítendő fejlesztési forrásokat a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a kedvezményes kamatozású kölcsönöket pedig a Magyar Fejlesztési Bank által működtetett 442 MFB Ponton lehet igényelni.

A fejlesztésekre a GINOP keretében összesen 91,5 milliárd Ft áll rendelkezésre, amelyből a vissza nem térítendő támogatás 59,4 milliárd Ft, a kölcsön keretösszege pedig 32,1 milliárd forint, míg a VEKOP keretében összesen 11,7 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből a vissza nem térítendő támogatás 5,8 milliárd forint, a kölcsön keretösszege pedig szintén 5,8 milliárd forint. Tehát a két felhívás keretében mindösszesen 103,2  milliárd forint áll a mikro-, kis- és középvállalkozások rendelkezésére.

A felhívások keretében legalább 10%-os saját forrással, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhető vissza nem térítendő támogatás, valamint kedvezményes kamatozású kölcsön. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) felhívásai hozzájárulnak az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához. A konstrukciók egyszerre szolgálják a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás és az igényelhető kölcsön összege is 3-50 millió Ft. A kölcsön futamideje a szerződés megkötésétől számított legfeljebb 10 év, a kamat 2%/év. 

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

Adjon visszajelzést!