Egymásra ható projektek összehangolása – MLBKT közös tagozati előadás

Szeretettel meghívjuk az MLBKT Projektmenedzsment Tagozatának és Logisztikai 4.0 Tagozatának következő programjára az alábbiak szerint:   Az előadás címe Egymás mellett futó, egymásra ható projektek összehangolása, avagy hogyan oldható meg a gyárfelújítás és termelésátszervezés egy tető alatt, egyidőben?   Előadó Kovács József Knorr-Bremse Hungária Kft. RailServices igazgató az MLBKT Év Beszerzési menedzsere díj nyertese 2015-ben […]

Egymásra ható projektek összehangolása – MLBKT közös tagozati előadás

Szeretettel meghívjuk az MLBKT Projektmenedzsment Tagozatának és Logisztikai 4.0 Tagozatának következő programjára az alábbiak szerint:   Az előadás címe Egymás mellett futó, egymásra ható projektek összehangolása, avagy hogyan oldható meg a gyárfelújítás és termelésátszervezés egy tető alatt, egyidőben?   Előadó Kovács József Knorr-Bremse Hungária Kft. RailServices igazgató az MLBKT Év Beszerzési menedzsere díj nyertese 2015-ben […]

Rajtgép – Pályakezdőként a logisztikában – Meghívó online előadásra

Az MLBKT Ifjúsági Tagozata közkívánatra elhozza Nektek a pályakereséshez szükséges trükköket, információkat! a  Bemutatjuk azt, hogy mivel tudsz Te lenni az egyetlen kiválasztott egy állásinterjú során! Következő előadásunk Nektek, fiatal pályakezdőknek szól!    Előadónk, Nagy-Józsa Dorka, a Y2Y ügyvezetője. Dorka 15 évet töltött a supply chain különböző területein, a légi szállítmányozástól a vállalatirányítási rendszereken át […]

Rajtgép – Pályakezdőként a logisztikában – Meghívó online előadásra

Az MLBKT Ifjúsági Tagozata közkívánatra elhozza Nektek a pályakereséshez szükséges trükköket, információkat! a  Bemutatjuk azt, hogy mivel tudsz Te lenni az egyetlen kiválasztott egy állásinterjú során! Következő előadásunk Nektek, fiatal pályakezdőknek szól!    Előadónk, Nagy-Józsa Dorka, a Y2Y ügyvezetője. Dorka 15 évet töltött a supply chain különböző területein, a légi szállítmányozástól a vállalatirányítási rendszereken át […]

LogiTalk.11 – Hogyan hozhatjuk helyre az ellátási láncokat?

Hogyan hozhat új egyensúlyt a felborult globális ellátási láncokban a megbízók és a logisztikai szolgáltatók PARTNERI együttműködése? Megtudhatod…… Az MLBKT Logisztikai Szolgáltatói Tagozata szervezésében szeretettel invitáljuk következő LogiTalk eseményünkre. Minden felborult körülöttünk… újra. Ez a globális ellátási láncokat is érinti.  Megmutatjuk, hogy hozhat mégis új egyensúlyt, hogyan kovácsolhatunk ebből előnyt mind a megbízói, mind pedig […]

LogiTalk.11 – Hogyan hozhatjuk helyre az ellátási láncokat?

Hogyan hozhat új egyensúlyt a felborult globális ellátási láncokban a megbízók és a logisztikai szolgáltatók PARTNERI együttműködése? Megtudhatod…… Az MLBKT Logisztikai Szolgáltatói Tagozata szervezésében szeretettel invitáljuk következő LogiTalk eseményünkre. Minden felborult körülöttünk… újra. Ez a globális ellátási láncokat is érinti.  Megmutatjuk, hogy hozhat mégis új egyensúlyt, hogyan kovácsolhatunk ebből előnyt mind a megbízói, mind pedig […]

Beszerzési Konferencia

beszerzesikonferencia.hu Hiánypótló megoldások - 20 éves a BVK, 10 éves a Beszerzési Konferencia 2022. május 11. Hillside Offices, Fundamenta Konferencia Központ, Budapest   Az MLBKT, a magyar ellátási lánc szakemberek, logisztikusok és beszerzők legnagyobb szakmai szervezete tagozatával, a Beszerzők és Beszerzési Vezetők Klubjával közösen, 10. alkalommal szervezi meg egész napos, izgalmas, interaktív konferenciáját. Szeretettel látjuk […]

Gyártásban, szolgáltatásban és a hétköznapokban is használható lean eszközök, módszerek megismerése – Meghívó Lean tagozati előadásra

Az MLBKT Lean Tagozata szeretettel meghívja Önt egy három előadásból álló interaktív eseménysorozatának 2. előadására.   Az eseménysorozaton való részvételt olyan lean iránt érdeklődőknek ajánljuk, akik szeretnék megismerni ezt az értékteremtő szemléletet, a lean alapelvek szerint tervezik átalakítani gyártási, vagy szolgáltatási folyamataikat, vagy akár otthoni környezetükben szeretnék a mindennapi tevékenységüket veszteségminimalizáló módon végezni. A sorozat […]

TE(l)Jes piaci körkép

Az MLBKT Beszerzők és Beszerzési Vezetők Klubja október 6-án élelmiszeripari témában beszélgetést tart - TE(l)Jes piaci körkép - címmel, melyre szeretettel meghívjuk a beszerzés iránt érdeklődőket.   Az idén 20 éves Beszerzési Vezetők Klubja tagi ülésén úgy határozott, hogy a beszerzési szakma széleskörű fejlesztése és egy aktív, átfogó közösség megteremtése érdekében tagságába örömmel látja a […]

Digitális technológiák szerepe a logisztikai folyamatok előrejelzésében – Meghívó workshopra

Az MLBKT Logisztika 4.0 Tagozata és a Forecasting Tagozata szeretettel meghív minden érdeklődőt alábbi, közös szervezésű online programjára:   Helyszín: MS Teams (az online csatlakozáshoz szükséges belépési linket minden jelentkezőnek a konferencia napján küldjük e-mailben, a regisztrációban megadott e-mail címre)   Dátum: 2022. november 23. (szerda) Időpont: 14.00-16.30   Elnök: Mondovics János, ügyvezető (Bonitat Kft.), […]

A standardizálás alapjai elméletben és gyakorlati megvalósítása egy szolgáltatói folyamaton keresztül – Meghívó Lean tagozati előadásra

Az MLBKT Lean Tagozata szeretettel meghívja Önt egy három előadásból álló interaktív eseménysorozatának 3. előadására.   A harmadik előadás tematikája: A standardizálás alapjai elméletben és gyakorlati megvalósítása egy szolgáltatói folyamaton keresztül 16.30 – 16.35 – Köszöntés, a program ismertetése 16.35 – 16.50 – Lean alapok és eszközök (ismétlés) 16.50 – 17.50 – Standardizálás elméletben és […]

A tervezés lean eszközei és az ügyféligény felmérés gyakorlata – Lean Tagozat előadása

Az előadás címe: A célkitűzés és tervezés fontossága, megvalósításának lean eszközei, ügyféligény felmérés Előadó: Gedei Erika, az MLBKT Lean Tagozatának vezetője Időpont: 2023. január 31., 17.00-18.30 Helyszín: Online, MS Teams (A csatlakozáshoz szükséges belépő kódot az előadás napján küldjük minden jelentkezőnknek.)   Napjaink turbulens világában bekövetkező hirtelen változások miatt úgy érezhetjük, hogy a céljaink eléréshez […]

„Kor-szakoknak” megfelelő menedzsment a projektmenedzsmentben – Projektmenedzsment Tagozat előadása

"Kor-szakoknak" megfelelő menedzsment a projektmenedzsmentben 2023. február 14., 16.30-18.00 Előadó: Szatmáriné Dr. Balogh Mária, munka- és szervezet szakpszichológus Helyszín: Online, MS Teams   Az előadásban ön végig követheti a különböző korszakokhoz és szervezeti fejlődési fázisokhoz igazodó szervezeti és vezetési megoldásokat egy újszerű rendszer- és fejlődésszemlélet alapján. A korszakokhoz különböző alapértékek, motivációk, vezetési módszerek és szervezeti […]

Karbonlábnyom – mit jelent ez az ALTEO mindennapjaiban

Az MLBKT FENNTARTHATÓSÁG TAGOZATA szeretettel meghívja Önt a következő webináriumra   Karbonlábnyom – mit jelent ez az ALTEO mindennapjaiban   Időpont: 2023. február 15., 16.30-18.00 Előadó: Szabó Beatrix, ALTEO, Fenntarthatósági és EBK igazgató Helyszín: IFUA Horváth & Partners iroda, 1117 Budapest, Buda-Part tér 2. Az eseményt hibrid formában szervezzük. A helyszínre érkezők maximális létszáma: 40 fő […]

CHEP raklapok a logisztikában – a jövő digitális megoldásai

Az MLBKT Ifjúsági Tagozatának következő programja:   Időpont: 2023.03.07., 16:00- 18:30 Személyesen (max.12 fő) és online (korlátlan létszám)!   Cím: CHEP Magyarország Kft. (1113 Budapest, Nagyszőlős u. 11-15., 4. emelet) Online: MS Teams Ha felsőoktatásban tanuló hallgató vagy, esetleg nemrég végeztél tanulmányaiddal, akkor szeretettel várunk az MLBKT Ifjúsági tagozatával közösen szervezett előadásra a Chep Magyarország budapesti […]

Lean alapismeretek – Lean tagozati előadás

Az MLBKT Lean Tagozata szeretettel meghívja Önt a következő előadására: LEAN ALAPISMERETEK A lean, mint értékteremtő gondolkodás alapjai, alapvető eszközei, alkalmazásának lehetőségei gyártásban, szolgáltatási folyamatokban és otthoni környezetükben.   2023. március 7., 17.00-18.30   Előadó: Gedei Erika, az MLBKT Lean Tagozatának vezetője Helyszín: Online, MS Teams (A csatlakozáshoz szükséges belépő kódot az előadás napján küldjük […]

Gyógyszeripari válaszok az energetikai helyzetre

Az MLBKT Gyógyszeripari Tagozata meghívja alábbi programjára: Gyógyszeripari válaszok az energetikai helyzetre  Időpont: 2023. március 28., 16.00-17.30   A programot hibrid formában szervezzük!   Helyszín, személyes részvétel esetén: IFUA Horváth & Partners iroda (1117 Budapest, Buda-Part tér 2.) – max. 16 fő (Parkolási lehetőség: BudaPart-Kopaszi-gát, 1117 Budapest, Kopaszi-gát) Online formában: MS Teams – korlátlan résztvevői […]

Supply chain disruption! – Vitafórum a beszerzés és az ellátási lánc fájdalompontjairól

Az MLBKT Logisztikai Szolgáltatói Tagozata a Beszerzők és Beszerzési Vezetők Klubjával közösen szervezi alábbi programját, melyre várjuk jelentkezését: Supply chain disruption! Vitafórum a beszerzés és az ellátási lánc fájdalompontjairól Időpont: 2023. március 29., 17.00-18.30   A programot hibrid formában szervezzük!   Helyszín, személyes részvétel esetén: Fundamenta Székház (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.) – max. 20 […]

Fenntarthatósági célok módszerek, elért eredmények az ellátási láncban a BOSCH csoportban

Az MLBKT FENNTARTHATÓSÁG TAGOZATA szeretettel meghívja Önt a következő előadásra Fenntarthatósági célok módszerek, elért eredmények az ellátási láncban a BOSCH csoportban - A felelős fenntartható működést biztosító megoldások, eredmények megigismerése vállalati példán keresztül   Időpont: 2023. április 12., 16.00-18.00 Előadó: Móritz Péter, beszerzési osztályvezető, Robert Bosch Kft. Helyszín: IFUA Horváth & Partners Kft., 1117 Budapest, […]

LEAN SZAKMAI FÓRUM

LEAN SZAKMAI FÓRUM Szakmai feltöltődés, tapasztalatcsere, kapcsolatépítési lehetőség 2023. április 25., 17.00-18.30 Moderátorok: Gedei Erika, az MLBKT Lean Tagozatának vezetője Müller Péter, az MLBKT Lean Tagozatának projektvezetője Helyszín: 1061 Budapest, Király utca 12., MLBKT tiktárság, 252-es tárgyaló (Hungaropharma Székház) Miért aktuális a téma? Napjainkban, a lean szemlélet, a lean eszközök és módszerek alkalmazhatóságának igénye és […]

Beszerzési Konferencia 2023 – Szép új világ a beszerzésben

Hillside Offices, Fundamenta Konferencia Központ, Budapest Alkotás u. 55., Budapest

Az MLBKT, a magyar ellátási lánc szakemberek, logisztikusok és beszerzők legnagyobb szakmai szervezete tagozatával, a Beszerzők és Beszerzési Vezetők Klubjával közösen, 11. alkalommal szervezi meg egész napos, izgalmas, interaktív konferenciáját. Ha fontos, hogy benne legyen a szakmai körforgásban és lépést tartson a turbulens változásokra adott legfrissebb irányokkal, ne kihagyja ezt az eseményt! Az elmúlt időszak […]

Stressz pályakezdőként – Ifjúsági Tagozat programja

MS TEAMS

A stressz és a burn out egyre inkább érinti a pálykezdőket, friss diplomásokat. Fontos számukra a stressz megértése a burn out folyamata megértése, hogy meg tudják előzni annak elmélyülését. Nemzetközi tanulmányok egyre többet foglalkoznak a pályakezdőket érintő stresszel. Az előadás során olyan kérdésekre tekintünk rá

Quo vadis domine? – azaz merre haladunk barátaim?

MS TEAMS

Mozgósító kerekasztal-beszélgetés az értékesítési/igény előrejelzés beválásának alakulásáról, az árbevétel és a nyereség trendekről, az azokra ható tényezőkről az elmúlt évek tanulságaiból kiindulva, megfogalmazva a közeljövő várakozásait.

Fizikai logisztika automatizálása és digitalizációja: kihívások és lehetőségek

Robert Bosch Power Tool Kft. Robert Bosch Park 1., Miskolc

A workshop a fizikai logisztika automatizálásához és digitalizációjához kapcsolódó kihívásokról és lehetőségekről szól, amelyekkel az ipar és részben az oktatás szembesül ezen a területen. Számos előadó lesz jelen, akik bemutatják az automatizálási és optimalizációs megoldásokat, valamint az oktatás és kutatás fejlődési irányvonalait a logisztikai területen. A konferencia helyszíne a Robert Bosch Power Tool Kft. miskolci […]

Recurring

Mesterséges intelligencia, ami a konferencián kimaradt

Hillside Offices, Fundamenta Konferencia Központ, Budapest Alkotás u. 55., Budapest

Az AI forradalom itt van, és mindannyiunk számára fontos tudni, hogy mit hozhat ez az üzleti világ számára. A technológia, gyorsabban fejlődik, mint bármelyikünk elképzelte volna, és itt az ideje, hogy komolyan vegyük a hatásait. Vendégeinkkel az üzleti életre fókuszálunk, nem csak a beszerzésre, hanem a kapcsolódó területekre is. Hibrid rendezvényt tartunk, szólj a szállítódnak, […]

A munkavállalói jóllét hatása a projektek sikerességére

MS TEAMS

Az előadás címe Munkavállói elkötelezettséget befolyásoló tényezők, valamint a munkavállalói egészség és jóllét hatásai a projektek megvalósíthatóságára, sikerére. A témáról A projektek mindig valamilyen változási folyamat részeként jelennek meg a változtatási döntést követően. Már a változás bejelentése pszichés félelmeket kelthet az emberekben a projektek iránt. Ezért a projektek sikerét nagymértékben befolyásolja a munkavállalói elkötelezettség és […]

GS1 Szabványok a gyakorlatban

GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. Fáy u. 1/b., Budapest

AUTO ID -, NYOMONKÖVETÉSI- ÉS ADATMEGOSZTÁSI RENDSZEREK INGYENES MLBKT OKTATÓI KÉPZÉS Az MLBKT által szervezett 2020-as, 2021-es és 2022-es képzések folytatásaként, idén első alkalommal, személyes megjelenéssel kerül megrendezésre a GS1-gyel közös szakmai nap, melynek keretében egy gyakorlatorientált szakmai workshopot kívánunk megvalósítani. Olyan gyakorlatokat fogunk bemutatni, melyek nagyban támogatják az üzleti kommunikációban alkalmazott azonosítási, adatgyűjtési és […]

Céglátogatás és workshop a Merian Foods Kft-nél

Orosháza

A vállalatok gyakran szembesülnek azzal a helyzettel, hogy a több munkafolyamaton keresztülhaladó termék nyomonkövetése, minőségének ellenőrzése problémákba ütközik.  A gyárlátogatás során bemutatjuk Önöknek, hogyan lehet egy előző században tervezett üzem működésébe integrálni a XXI. századi technológiákat.  A gyár kreatív tulajdonosa és üzemvezetője elkötelezett a minél magasabb színvonalú termékminőség biztosítása iránt, és egy olyan rendszert kívánt […]

A Diageo SOCIETY 2030: SPIRIT OF PROGRESS programjának bemutatása

MS TEAMS

A fenntarthatóság, az ESG jelentések, az SDG célkiztűzések megvalósítása aktuálisabb mint valaha, ezért a fenntarthatósági tagozat eseményén a Diageo – a globális prémium italnagykereskedő, több mint 200 márkát képvisel 180 országban  –  „SOCIETY 2030: SPIRIT OF PROGRESS” programja kerül  bemutatásra a program globális vezetője által.

Lőrincz Péter Diplomamunka pályázat helyezettjeinek előadása

https://www.google.com/maps/place/Eisberg+Hungary+Kft./@47.3698441,19.1871802,14z/data=!4m6!3m5!1s0x4741ea4e8de8861d:0x1908f3549ab0aaf1!8m2!3d47.3698717!4d19.2050735!16s%2Fg%2F1ttq0x06?entry=ttu

Az MLBKT Ifjúsági Tagozata az alábbi programra szeretettel vár minden érdeklődőt: Lőrincz Péter Diplomamunka pályázat helyezettjeinek előadása Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Lőrincz Péter Diplomamunka pályázat helyezettjeinek előadására! A program online formában kerül megrendezésre, amely során a helyezettek bemutatják a saját munkájukat. A szakdolgozat és diplomamunka győztes témák nagyon aktuálisak, számos hasznos információval szolgálhatnak. […]

B2VK Klubdélután – Mesterséges intelligencia napi használata konkrét példákon keresztül

https://www.google.com/maps/place/Eisberg+Hungary+Kft./@47.3698441,19.1871802,14z/data=!4m6!3m5!1s0x4741ea4e8de8861d:0x1908f3549ab0aaf1!8m2!3d47.3698717!4d19.2050735!16s%2Fg%2F1ttq0x06?entry=ttu

Sok szeretettel meghívunk az őszi MLBKT Kongresszus sikeres beszerzési szekcióját immár hagyomány teremtően követő Beszerzők és Beszerzési Vezetők klubdélutánjára, ahol tovább boncolgatjuk az izgalmas témát. A mesterséges intelligencia napi használatát ismerhetjük meg konkrént példán keresztül és segítséget kapsz, hogyan tedd meg az első lépésed az AI alkalmazásásra a mindennapjaidban. Előadó: Szabó Kitti, Modern Work Solution […]

Látogatás az Eisberg Hungary Kft. gyáli telephelyén

https://www.google.com/maps/place/Eisberg+Hungary+Kft./@47.3698441,19.1871802,14z/data=!4m6!3m5!1s0x4741ea4e8de8861d:0x1908f3549ab0aaf1!8m2!3d47.3698717!4d19.2050735!16s%2Fg%2F1ttq0x06?entry=ttu

Az utóbbi időben mindenki a bőrén érezhette, hogy ami "öröknek látszott ", az sajnos pillanatok alatt változhat, és a biztosnak látszó üzletmenet veszélybe kerülhet. Iparágunkban ezt mi már korábban megtanultuk: Az időjárás változik, nem csak hétről hétre hanem évek alatt is új tendenciákra kell felkészülni. E mellett az emberi, a gazdasági, környezeti tényezők kihívásaival nekünk […]

Bevezetés a lean világába

Online

A LEAN TAGOZATUNK által szervezett program során a résztvevők megismerhetik a lean professzionális gondolkodásmódját, és annak alkalmazhatóságát vállalati környezetben és a hétköznapi életben egyaránt.  Az előadás során a résztvevők elsajátítják a lean filozófia elméleti alapjait, megismerik a gondolkodásmódot, a lean történelmét, az utat, ami a hagyományos nagyipari termeléstől a lean kialakulásáig vezetett. Megismerkednek a lean […]

8000Ft

Vállalatlátogatás a Béres Gyógyszergyár Zrt. új, automatizált késztermékraktárába

Béres Gyógyszergyár Zrt Szolnok, Nagysándor József u. 39.

Az MLBKT GYÓGYSZERIPARI TAGOZATA 2024. február 6-án nyílt tagozati program keretében látogatást szervez a Béres Gyógyszergyár Zrt. újonnan megnyitott automatizált, gyógyszerek tárolására is alkalmas késztermékraktárba. A látogatás során a jelentkezőknek lehetőségük lesz működés közben megtekinteni egy modern gyógyszeripari automatizált tároló és automata komissiózó területeket tartalmazó raktárt.