Logisztikai és beszerzési tréningek
Csütörtökön Horváth Zsolt Csaba, a magyar Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének kezdeményezésére Budapesten először tanácskoznak a közösség vasútbiztonsági eljárásairól az európai vasúti szervezetek és vasúti hatóságok vezető képviselői a ?Felelős vasúti közlekedés Európában? című konferencián.

Első európai vasútbiztonsági konferencia Budapesten – 2009. szeptember 16.

Csütörtökön Horváth Zsolt Csaba, a magyar Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének kezdeményezésére Budapesten először tanácskoznak a közösség vasútbiztonsági eljárásairól az európai vasúti szervezetek és vasúti hatóságok vezető képviselői a ?Felelős vasúti közlekedés Európában? című konferencián. A vasúti szabályozás jelenleg országonként eltérő, ami az engedélyezési és a vasútbiztonsági eljárásokra egyaránt vonatkozik. A magyar kezdeményezés célja, hogy a különböző szokások, hagyományok alapján Európa-szerte élő előírások megismerése révén lehetővé váljon a vasúti közlekedés szabályozásának uniós szintű egységesítése, a közösségen belüli kötöttpályás személyszállítás és árufuvarozás feltételeinek javítása, biztonságának növelése.

A magyar Nemzeti Közlekedési Hatóság meggyőződése, hogy a biztonsági tanúsítások és engedélyezési eljárások területén az európai hatóságoknak szorosabban kell együttműködniük annak érdekében, hogy a vasút jobban szolgálja a közösség gazdasági, fenntarthatósági és versenyképességi céljait.

A tanácskozáson, amely Dr. Csepi Lajos közlekedési szakállamtitkár üdvözlő szavaival nyílik meg a nemzeti hatóságok vezetői egyebek között ismertetik a brit, a francia, a német, az olasz vasúti hatósági eljárásrendszereit. Az Európai Vasúti Ügynökség (ERA) ügyvezető igazgatója az európai interoperabilitás megvalósításáról fejti ki véleményét különös tekintettel a vasútbiztonságra. Fokozott szakmai érdeklődés előzi meg a nagysebességű vasúti közlekedés olaszországi fejlődéséről tervezett előadást. A vasútbiztonsági szempontból különösen fontos járműjavítási és fenntartási tanúsítások tapasztalatairól a cseh és az angol hatóságok képviselői beszélnek. A magyar biztonsági hatóság a vasúti járművek műszaki felügyeletével összefüggő stratégiáját ismerteti.

További információk:

Polcz Kornélia

NKH Kommunikációs és Nemzetközi Főosztályvezető

Telefon: +36 1 373 1423

Szentgyörgyi Tibor

Vision Communications

Telefon: +36-1-457-8200

Adjon visszajelzést!