Logisztikai és beszerzési tréningek
A lean menedzsment és az emberi erőforrás menedzsment szorosan összefüggő területek. E páros együttműködéséről, a nehézségeiről beszélgetett a mintegy 180 jelenlevő a Lean HR Est-en, 2010. április 9-én.

Száznyolcvan résztvevő a Lean HR Esten

A lean menedzsment és az emberi erőforrás menedzsment szorosan összefüggő területek. E páros együttműködéséről, a nehézségeiről beszélgetett a mintegy 180 jelenlevő a Lean HR Est-en, 2010. április 9-én.

A rendezvényen az MLBKT Lean Tagozata is képviseltette magát szakmai partnerként, Demeter Krisztina tagozatvezető előadásának egy részlete megtekinthető alább.

Kollégáink bevonása, meggyőzése – főként a gazdasági válság közepén – komoly kihívást jelent. Fejlesztési potenciálokat és operatív folyamat-fejlesztéseket feltárni illetve végrehajtani nem egyszerű olyan személyzettel, akik bizonytalanságban töltik mindennapjaikat, munkahelyük csupán egy szálon múlik. Válságtól függetlenül is fontos, hogy a HR ügyeljen a munkatársak motivációjára, képezze, fejlessze a csoportot, felelős támogató szervezetként működjön együtt az értékteremtő folyamatok emberi oldalának fejlesztésében.

Horváth József HR vezető (Sapa Profiles kft) a dolgozók bevonásának és fejlesztésének szempontjairól, és céljairól beszélt. Elemezte a lean környezet és az emberi tényező kapcsolódási pontjait, valamint kifejtette, miként is kell felmérni az egyén lehetséges fejlődési útvonalait, valamint hogy miként illeszkedik végül be az egyén fejlődése a vállalati célokba.
A Rába móri gyárának igazgatója, Czetli Imre úr, a gyár pár évvel ezelőtti tapasztalatairól beszélt, mikor is a szervezet megélte azokat a buktatókat és sikereket, melyek mára lean módon gondolkodó csoporttá fejlesztették a munkavállalókat. Az elmondottakat remek példákkal és történetekkel támasztotta alá.

A lean menedzsment működéséhez szorosan köthető és attól különálló megoldásokat is alkalmazott a National Instruments az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy dolgozói létszámát ne kelljen csökkenteni. Dr. Ábrahám László, a vállalat ügyvezető igazgatója nagy sikernek értékelte, hogy tartani tudták azt a vállalati irányelvet, miszerint a leépítés a legutolsó lépés, amit a költségcsökkentés jegyében megtesznek. Nagy szerepe volt ebben annak is, hogy a környékbeli Jabil kft-vel együttműködve megosztották humán erőforrásaikat bizonyos helyzetekben.

A humán erőforrás menedzsment folyamatok ? hasonlóan más nem termelő folyamathoz ? nehezebben követhetők, elemezhetők és mérhetők, mint például a termelési folyamatok. Ennek alapvető oka az, hogy a termék maga sem minden esetben egy fizikai darab, inkább információ, egy létrejött szolgáltatás az, amit a folyamatok eredményeznek. Szabó Péter szervezetfejlesztési szakértő előadásában alaposan kifejtette, melyek azok a munkáltatói és munkavállalói érdekek és célok, amelyek mentén a közös munkát célszerű kialakítani. Kitért arra is, hogy hogyan sorakoztathatjuk fel munkavállalóinkat a törekvéseink mögé, és hogy milyen kommunikációs csapdákat kell elkerülnünk.

Katona Ágnes HR vezető és Király Zoltán ügyvezető igazgató a Jabil Circuit Gyártó kft képviseletében bemutatta, hogyan volt képes növekedni a vállalat a tavalyi évben, sok száz vállalattal szemben. Ágnes szemléletesen rámutatott a HR kiemelt szerepére ebben a növekedésben, valamint elmondta azt is, miként oldották meg például három hét alatt 1500 új dolgozó toborzását, kiválasztását, és felvételét. Végül mindketten alátámasztották, hogy a HR valódi támogató együttműködése és a termelési területhez hasonlóan lean elvek szerinti munkavégzése egyaránt szükségesek voltak ahhoz, hogy a vállalat ilyen kimagasló sikereket érjen el.

Adjon visszajelzést!