Logisztikai és beszerzési tréningek
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság és a Magyar Vámügyi Szövetség együttműködési megállapodást kötött 2013 szeptemberében azzal a céllal, hogy elsősorban vámszakmai kérdésekben elősegítsék tagjaik többlet-információhoz jutását, ez által piaci versenyképességének javítását, érdekeik hatékonyabb érvényre juttatását.

Együttműködési megállapodást kötött az MLBKT és a Magyar Vámügyi Szövetség

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság és a Magyar Vámügyi Szövetség együttműködési megállapodást kötött 2013 szeptemberében azzal a céllal, hogy elsősorban vámszakmai kérdésekben elősegítsék tagjaik többlet-információhoz jutását, ez által piaci versenyképességének javítását, érdekeik hatékonyabb érvényre juttatását.

A két szervezet a mindkettőjüket érintő vámszakmai kérdésekben közös álláspont kialakítására törekszik. A folyamatosan változó jogszabályi, piaci helyzetben rendszeres szakmai egyeztetések alapján, közös felkészülés keretében alakítják ki álláspontjukat. Azt a különböző fórumokon, kiemelten a jogalkotási folyamatban való részvétel céljából rendezett egyeztetéseken egységesen képviselik, a változások tükrében folyamatosan fejlesztik.
Az együttműködés során közös szakmai rendezvényeket, oktatási, illetve továbbképzési programokat szerveznek.

Az MLBKT-n belül az együttműködésben kiemelt szerepet tölt be Gyógyszeripari Tagozata.

A Magyar Vámügyi Szövetség júniusban hozta létre Gyógyszergyártók és Forgalmazók Munkabizottságát. A munkabizottság feladata az MVSZ gyógyszerek- gyógyhatású készítmények, étrend kiegészítők gyártásával, nemzetközi kereskedelmével foglalkozó tagjainak képviselete, illetve tarifális és adó besorolási problémáik, a behozatali, kiviteli korlátozások, bizonylatolások kérdései, sürgős szállítások hatósági kezelése és egyéb szakmai ügyek (pld. jogszabályváltozás) érdekképviselete.

A két szervezet együttműködésének első közös projektje az MVSZ szeptember 18-i konferenciája, melyet az MLBKT Gyógyszeripari Tagozata is támogat. A rendezvény témája a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények – kiemelten az alkoholtartalmú termékek- gyártása, forgalmazása során alkalmazandó vám-jövedéki és termékdíj szabályok, és azok gyakorlati alkalmazása.

Adjon visszajelzést!