Logisztikai és beszerzési tréningek
Az Országgyűlés döntése nyomán novembertől a Magyar Közút Nonprofit Zrt. veszi át az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. közútkezeléssel kapcsolatos feladatait, az autópálya-kezelő hatásköre a használatarányos útdíj beszedése lesz.

A közútkezelő veszi át az autópálya-kezelő feladatainak egy részét

Az Országgyűlés döntése nyomán novembertől a Magyar Közút Nonprofit Zrt. veszi át az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. közútkezeléssel kapcsolatos feladatait, az autópálya-kezelő hatásköre a használatarányos útdíj beszedése lesz.

Az erről szóló törvénymódosítást Németh Lászlóné fejlesztési miniszter kezdeményezte, a Ház pedig kormánypárti szavazatokkal fogadta el. Az MSZP és az LMP nemmel szavazott, a Jobbik tartózkodott.
E szerint az ÁAK novembertől a matricás és használatarányos útdíj-fizetési rendszerek működtetésére, fejlesztésére, továbbá a díjak beszedésére jogosult, a közútkezelő pedig – a koncesszióban épült M5 és M6 kivételével – átveszi az összes autópálya kezelését, üzemeltetését és fenntartását.
Fónagy János államtitkár a javaslat parlamenti általános vitájában azt mondta, jelentős megtakarítások várhatók, mivel a két szervezet összesen 93 üzemmérnökségének egy része középtávon megszüntethető. Példaként említette, ha 12 mérnökséget szüntetnek meg, akkor azzal telephelyenként évi 42 millió forintot, összesen évi félmilliárd forintot spórolhatnak meg.

Adjon visszajelzést!