Logisztikai és beszerzési tréningek
A szabályok lazítása, az innováció fokának emelése és a fokozatos földrajzi kiterjesztés szerepel a sanghaji szabadkereskedelmi övezetet (FTZ) illető kormányzati tervek között - tudta meg az MTI.

Nagyobbá és komolyabbá válik a sanghaji szabadkereskedelmi övezet

A szabályok lazítása, az innováció fokának emelése és a fokozatos földrajzi kiterjesztés szerepel a sanghaji szabadkereskedelmi övezetet (FTZ) illető kormányzati tervek között – tudta meg az MTI.

Az FTZ-n belüli szabályok alakításában tanácsadóként részt vevő, név nélkül nyilatkozó szakértő arra emlékeztetett: a tavaly szeptember végén megnyíló szabadkereskedelmi övezet egy folyamatosan formálódó kísérleti projekt, melyben a Kínában korábban sehol nem alkalmazott, működőképes gyakorlatok meghonosítása a cél. A zónának épp ez a lényege: hogy olyan politikákat és eljárásokat fejlesszenek benne, melyeket később az ország többi részén is alkalmazni lehet. Ha egy reform működik az FTZ-ben, akkor azt további próbára érdemesnek találják a szakértők, ha nem, akkor teljességgel elvetik – avatta be az MTI-t a szakértő.
Az övezet legnagyobb kritikájaként az annak elnevezésének ellentmondó túlzott szabályozást, a külföldi cégek számára összeállított hosszas és átfogó tiltólistát említik, ezek azonban maguk is folyamatos felülvizsgálat alatt állnak, és a kritikákra is válaszul változni fognak – mondta a szakember.
Kínát gyakran vádolják innováció hiányával, az FTZ pedig éppen erre való válaszként is szolgál, igaz, a kezdés valóban óvatos. Az innovatív kísérletek több területre terjednek ki: mindenek előtt a zónában zajló gazdasági-pénzügyi innovációk terén, mely a kamatláb- és árfolyamliberalizációt jelent, másrészt a kereskedelem szabályozásának terére, mely minden korábbinál kevesebb beleszólást enged a központi szerveknek, a határokon belül nem tapasztalt piaci versenyes környezetet teremtve – így a tanácsadó.
A tervek közt a zóna formáján túl annak földrajzi kiterjesztése is szerepel. Az FTZ 29 négyzetkilométeres területéhez jelenleg a Vajkaocsiao szabadkereskedelmi övezet és logisztikai park, a Putung repülőtér szabadkereskedelmi zónája és a Jangsan szabadkereskedelmi kikötő tartozik. Jelenleg is fejlesztés alatt van az utóbbi mellett található Linkang új városrész, melybe tízmilliárd jüant (360 millió forint) ruházott eddig a városvezetés. Itt kereskedelmi komplexumokat, irodaházakat, kiállítótermeket és bevásárlóközpontokat, szórakoztató létesítményeket húznak majd fel az építtetők.
A kínai gazdasági sajtó korábban arról számolt be: a zónát annak sikere esetén a teljes keleti, Putung városrészre kiterjeszthetik, ez több mint 1 200 négyzetkilométert jelent.

Forrás: Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója (MTI)

Adjon visszajelzést!