Logisztikai és beszerzési tréningek
Több szuperexpresszt, a szolgáltatásban színvonalemelést ígért július elsejétől a kínai állami vasúttársaság, a China Railway Corporation (CRC) szerdán. Közben megérkezett az első öt konténervonat Magyarországra a görögországi Pireusz tengeri kikötőjéből, amely ebben a térségben a Kínából érkező áruk jelentős részét fogadja és továbbítja Európa felé; a jövőben rendszeresen, várhatóan hetente indítanak vonatokat.

Bővíti kapacitását, javít a minőségen a kínai vasút

Több szuperexpresszt, a szolgáltatásban színvonalemelést ígért július elsejétől a kínai állami vasúttársaság, a China Railway Corporation (CRC) szerdán. Közben megérkezett az első öt konténervonat Magyarországra a görögországi Pireusz tengeri kikötőjéből, amely ebben a térségben a Kínából érkező áruk jelentős részét fogadja és továbbítja Európa felé; a jövőben rendszeresen, várhatóan hetente indítanak vonatokat.

vasutA CRC 118 tehervonat vonalat működtet az országban, közülük három Kínát és Európát köti össze, a vonatok 120 kilométeres óránkénti sebességgel közlekednek. Bejelentették azt is, hogy az internetes kereskedelem rendkívül gyorsütemű fejlődése miatt a vállalat hat – egyszeri megállással tervezett – közvetlen teherszállító szerelvényt indít Peking, Sanghaj, Kanton és Sencsen között.
A CRC vezérigazgatója áprilisban azt közölte, hogy Kína az idén 720 milliárd jüant (115,6 milliárd dollár) szán vasúti állóeszköz-beruházásokra, 49 új projektet indítanak és 7000 kilométer vasúti pályát adnak át. Szeng Kuang-cu arról tájékoztatott, hogy a beruházások 78 százalékának helyszíne a középső és a nyugati országrész, s az idén átadásra kerülő új vonalak 86 százaléka is ebben a régióban valósul meg. A kínai összesített vasúti hálózat hossza meghaladja a 100 ezer kilométert és pályáinak több mint 10 százalékán futhatnak nagysebességű vonatok.

Megérkeztek az első konténervonatok a pireuszi kikötőből

Megérkezett az első öt konténervonat Magyarországra a görögországi Pireusz tengeri kikötőjéből, amely ebben a térségben a Kínából érkező áruk jelentős részét fogadja és továbbítja Európa felé; a jövőben rendszeresen, várhatóan hetente indítanak vonatokat – tudatta a MÁV, a Rail Cargo Hungaria, és a DB Schenker közös közleményben pénteken az MTI-vel.

A szerelvényeket a Rail Cargo Hungaria Zrt. továbbította Magyarországon. A következő, hatodik szerelvény hétfőn indul Pireuszból magyar tranzittal Csehországba.

A közlemény kiemeli: a hasonló, Nyugat-Európába irányuló, ütemes tranzitszállítás felfuttatásához szükség lenne a Budapestet és Belgrádot összekötő vasútvonal felújítására is, ezért a kormány kiemelten kezeli a rekonstrukciót. Magyarország éppen a görög kikötővárosból Nyugat-Európába irányuló tranzithálózat mentén fekszik, és az egyik legrövidebb útvonal része a Budapest-Belgrád vasútvonal. A vonal versenyképességét biztosító beruházás hozzájárulna azon stratégiai cél eléréséhez, hogy Magyarország legyen a keleti áruk Nyugat-Európába juttatásának fő tranzitországa. A fejlesztéssel a két főváros közötti, jelenleg 7-8 órás menetidő 3,5 órára csökkenne. Így már néhány év alatt versenyképessé válna a közúti személy- és árufuvarozással, valamint a légi közlekedéssel szemben is – közölték.

A hasonló, az országon keresztülhaladó vasúti teherszállítmányok közlekedtetésére egyre nagyobb az esély, amióta a pireuszi kikötő a kínai állami kézben lévő, a világ egyik vezető hajózásra szakosodott vállalatának, a China Ocean Shipping Company (COSCO) irányítása alá került. A kikötő üzemeltetési jogát 2009-ben, 35 évre szerezte meg a COSCO, és néhány év alatt többszörösére kívánja növelni a kikötőn áthaladó konténerek mennyiségét. A kínai termékeket egyre inkább a környezetkímélő vasúton tervezik Nyugat-Európa felé továbbítani, ezért jelentős növekedés várható a Pireuszból a kontinens belseje felé vezető tranzitútvonalon közlekedő konténervonatok számában – olvasható a közleményben.

Adjon visszajelzést!