Logisztikai és beszerzési tréningek
A UPS jó előre készül a csúcsidőszakra, mert tavaly karácsonykor alábecsülte az online piac teljesítményét, és sok csomagot csak késve tudott kiszállítani.

Már most a fekete péntekre készül a UPS

A csomagkézbesítő vállalat 175 millió dollárt költ fejlesztésekre.
A UPS komoly erőforrásokat fektet abba, hogy az őszi ünnepi időszakban időben célba juttassa az összes feladott csomagot – adta hírül az internet RETAILER.

“A szokásosnál is jobb csúcsidőszakra számítunk” – nyilatkozta Scott Davis, a vállalat elnök-vezérigazgatója a második negyedéves pénzügyi eredmények ismertetése során. A szakember kiemelte, hogy a cég logisztikai rendszere készen fog állni a csomagok felvételére is kiszállítására a fekete pénteken és a hálaadás ünnepén.

A cég e-kereskedelemhez és nemzetközi szállítmányokhoz köthető forgalma 7,2 százalékkal nőt a második negyedévben az előző év azonos periódusához képest, az Egyesült Államok területén belül pedig 7,4 százalékos volt a progresszió.

A UPS azért készül jó előre az ünnepi időszakra, mert tavaly karácsonykor alábecsülte az online piac teljesítményét, és sok csomagot csak késve tudott kiszállítani. A vállalat idén 175 millió dollárt költ arra, hogy az őszi ünnepek során ez ne történhessen meg. Davis szerint az sem zárható ki, hogy a cég felszámláz némi különdíjat az ünnepi működés során.

Adjon visszajelzést!