Logisztikai és beszerzési tréningek
A kormány cáfolja, hogy leállt az EKÁER az év elején

A kormány cáfolja, hogy leállt az EKÁER az év elején

A Magyar Nemzet mai számában arról adott hírt, hogy információik szerint idén januárban alig voltak EKÁER-ellenőrzések. “Ennek az az oka, hogy a hatóságot érintő átszervezések, a költözések miatt az alkalmazottak nem tudnak foglalkozni az ellenőrzéshez kapcsolódó feladatokkal. A régiók megszüntetése miatt az ekáer-ellenőrzések januártól megyei szinten zajlanak. Az ötszázalékos létszámleépítés következtében a hatóság állománya 1120-szal csökkent, ráadásul a beígért életpályamodell elmaradása miatt is egyre többen hagyják el a NAV-ot, ez jelentősen megnehezíti az ellenőrzést.” – írta a lap.

A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfol

A tavalyi átlaghoz képest januárban több mint 8%-kal nőtt a közúti ellenőrzés. – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A Magyar Nemzet valótlant állított. Az EKÁER folyamatosan működik és a Magyar Nemzet állításával ellentétben a rendszer sikere megkérdőjelezhetetlen.

A Magyar Nemzet kiindulási tétele – a januári EKÁER ellenőrzésekről – sem igaz. A közúti ellenőrzések száma januárban jócskán meghaladta a tavalyi átlagot. 2015-ben átlagosan havonta 5.437, míg 2016. januárjában 5.900 közúti ellenőrzést végzett az adóhivatal.

Év elejétől március 18-ig már 2,5 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel az adóhivatal. Az eddig eltelt 2 és fél hónapban majd 46 millió forint mulasztási bírságot szabott ki a NAV.
EKAER – Ahogy csak mi látjuk

Ellentmondásos számok

A telephelyi ellenőrzések alakulásáról az NGM közlemény nem számolt be, holott 2015 júniusában Szabó Károly, a NAV vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója azt nyilatkozta, hogy “miután elvárás, hogy ne zavarják a gazdaság működését, elsősorban a telephelyeken végzik az ellenőrzéseket.” A közúti és a telephelyi ellenőrzésekkel együtt – havi 20 ezer – mondta akkor Szabó Károly.

Az MTI tavaly április információi szerint az EKÁER első éles hónapjában 7502 szállítmány ellenőrzését végeztek el a közúti forgalomban.

 

 

 

Adjon visszajelzést!