Magyar vállalatok érték el a legnagyobb növekedést a régiós cégek között

Magyar vállalatok érték el a legnagyobb növekedést a régiós cégek között

A régió gazdaságai lendületet kaptak

 

A kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb vállalata tavaly 593 milliárd euró bevételt ért el, ami 4,2 százalékkal nőtt éves összevetésben – állítja a Coface nemzetközi hitelbiztosító. Legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy  Magyarország a listán szereplő vállalatok száma (69) alapján a harmadik Lengyelország és Csehország mögött, de a magyar cégek számoltak be átlagosan a legmagasabb (13,8 százalékos) növekedésről a régióban.

 

A 12 országra kiterjedő Top 500 című éves tanulmány szerint a térség legnagyobb vállalatainak nettó nyeresége 73,7 százalékkal, 26,9 milliárd euróra ugrott. A régió gazdaságai lendületet kaptak a munkanélküliség csökkenése és a bérek emelkedése által fűtött belföldi keresletnövekedéstől, valamint a beruházások legtöbb országban tetten érhető bővülésétől.

 

A legnagyobb vállalatok a jelentős munkaadók a régióban, a teljes munkaerő mintegy 4,3 százalékát összpontosítják, ez 0,5 százalékos emelkedést mutat.

 

Lengyelország a térség legnagyobb gazdasága, amely 2014. óta stabilan, 3 százalékos mérték feletti ütemben növekszik évente. A vizsgált 167 lengyel vállalat összbevétele 2015-ben 2,9 százalékkal nőtt, nettó nyereségük pedig 1,94 milliárd euró volt.

 

A Coface listáján 71 céggel második helyen szerepel Csehország, az ország gazdasági növekedése Kelet-Közép-Európában a legnagyobb, 4,5 százalékos, munkanélküliségi rátája pedig a legalacsonyabb, 5,1 százalék.

 

A magyar vállalatok összesen 97,2 milliárd euró árbevételt és 13,66 milliárd euró nettó nyereséget értek el. A negyedik helyen szerepel Románia 63 vállalattal, mintegy 54,6 milliárd euró árbevétellel és 1,375 milliárd euró nyereséggel.

 

A vizsgált 13 szektor közül 12 esetében nőtt az árbevétel az előző évhez viszonyítva. Az olajválság hatására az egyik legjelentősebb szektor, az ásványi kincsek, vegyszerek, petróleum, műanyagok és gyógyszerek szektora 8,3 százalékkal csökkent.

 

A Coface előrejelzése szerint a kedvező üzleti kondíciók idén is kitartanak.  A külgazdasági helyzetet tekintve a kelet-közép-európai államok továbbra is aktív exportőrök maradnak,de a világkereskedelem lassulása hátrányosan érintheti kiviteli terveiket.

 

Forrás: MTI

Adjon visszajelzést!