Logisztikai és beszerzési tréningek
Átlagon felüli fuvarmennyiség a III. negyedévben

Átlagon felüli fuvarmennyiség a III. negyedévben

Fuvarpiaci barométer: a TimoCom újabb történelmi fuvarcsúcsot mér

 

A most véget ért harmadik negyedévben a fuvarok továbbra is meghaladták a szabad raktér-kapacitásokat; ezt jelzi a TimoCom fuvarpiaci barométere. A fuvarok és rakterek aránya átlagosan 71:29 volt. A fuvarszint a nyári hónapokban – júliusban, augusztusban – és szeptemberben összességében tovább emelkedett. De mi a magyarázata ennek az európai fuvarozási piacon megfigyelhető jelenségnek?

Miután már a második negyedév is magas fuvararánnyal ért véget, ez a tendencia a TimoCom-nál fuvarcsúccsal folytatódott 2017. harmadik negyedévében. A szövetségi statisztikai hivatal szerint Németország csak júliusban nyolc százalékkal többet exportált, mint az előző év azonos időszakában. Mindkét indikátor egyre erősebb és növekedésben lévő gazdaságra utal, amelyben a fuvarozási szakma is profitál a növekedésből. A következmény: egyre több szabad kapacitásra van szükség, de azok szűkösen állnak rendelkezésre.

Nyáron több a fuvar

A fuvarok aránya júliusban júniushoz képest minimálisan, 76 százalékról 71 százalékra csökkent. Ha a fuvarok és rakterek optimális, kiegyenlített arányából indulunk ki (50:50), ebben a hónapban jelentős túlsúlyban volt a fuvarmennyiség. Az előző évekkel összehasonlítva a fuvarok aránya idén jóval magasabb szinten állt (2015: 51%, 2016: 54%). A szép nyári hónapok gyakran a kereslet élénkülését hozzák. De a gazdaság teljesítménye alapján összességében is rendkívül sok európai megrendelő keresett megfelelő rakteret.

A fuvarok és a rakterek aránya augusztusban 65:35 volt. A fuvarmennyiség az előző hónaphoz képest 6 százalékponttal esett, de a fuvarok aránya még mindig jóval meghaladta a rendelkezésre álló raktér-mennyiséget. Az előző évekhez képest is jóval több fuvar volt elérhető (2015: 45%, 2016: 51%). A DIW gazdaságkutató intézet konjunktúra-barométere szerint augusztusban az index 106 ponton állt, ismét jóval a 100 pontos határ fölött. A konjunktúra-barométer ezzel a német gazdaság erőteljes növekedését jelzi, még magasabb szinten, mint a II. negyedévben.

A májusi helyzethez hasonlóan szeptember 78 százalékos fuvararánnyal, új történelmi csúccsal okozott meglepetést, és ezzel eldördült az arany őszt megnyitó startlövés. A fuvarok aránya ennek következtében az előző éveket is jelentősen meghaladta (2015: 52%, 2016: 61%). A TimoCom szóvivője, Gunnar Gburek így magyarázza a lehetséges okokat: „A konjunktúra-adatok Európában sok helyütt optimizmusra adnak okot. Szabadságolási időszak volt, az emberek sokat utaztak és többet fogyasztottak. Ez élénkítette a fuvarozási szakmát, ugyanakkor még jobban rámutatott a már most is meglévő sofőrhiányra.“

 

A TimoCom-nál azt feltételezik, hogy továbbra is fennmarad a fuvarok és a rendelkezésre álló raktér közötti egyensúlyhiány.

Adjon visszajelzést!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás