Logisztikai és beszerzési tréningek
Duplázott a NIPÜF Zrt. Pátyon

Duplázott a NIPÜF Zrt. Pátyon

Átadták a helyi ipari parkban az Euronics raktárbázisát

 

Rövid időn belül a második épületet adták át a pátyi ipari parkban. A létesítmény az Euronics egyedi igényei szerint épült meg, a műszakicikk-kereskedelmi lánc itt működteti új logisztikai központját, ahol mintegy 60 ember dolgozik majd. A csaknem 12 ezer négyzetméteres csarnokot mintegy 2,5 milliárd forintból fejlesztette a NIPÜF Zrt.

A pátyi ipari parkban rendezi be új logisztikai központját a magyar tulajdonú Vöröskő Kft., az Euronics kizárólagos hazai képviselője. A kereskedelmi vállalkozás a NIPÜF Zrt. által fejlesztett komplexumból szolgálja ki csaknem 70 üzletből álló országos hálózatát.

Az új központ az eddiginél jobban igazodik a cég igényeihez, egyebek mellett a jobb kihasználhatóság, a bővítési lehetőség és a korábbiaknál alacsonyabb fajlagos költségek miatt. A vállalat tervei között szerepel egy saját üzemeltetésű logisztikai rendszer létrehozása, amelyhez szintén jó alapot kínál az új raktár. A vásárlók gyorsabb kiszolgálása és a szélesebb választék egyaránt a fogyasztók elégedettségét szolgálják. Az új raktárból elégíti ki az Euronics a megnövekedett webáruházi keresletet is, ami jelentős termékválaszték-bővítést tesz lehetővé.

A hatékony ki- és berakodást 16 dokkolókapu, a kamionok könnyű manőverezését pedig a nagy méretű öböl segíti: az épület környezetében több mint 16 ezer négyzetméter felületen alakítottak ki aszfalt-, illetve térkőburkolatot. Az építkezés nagyságrendjére jellemző, hogy az előkészítés során csaknem 80 ezer köbméternyi földet mozgattak meg, a szerkezetbe pedig 6700 köbméternyi beton mellett 70 tonna acélt építettek be.

Adjon visszajelzést!