Logisztikai és beszerzési tréningek
Alapkőletétel

Alapkőletétel

A Bosch tovább bővíti Budapesti Fejlesztési Központját

 

Az ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ campusának bővítésével, aminek első építési fázisa a tervek szerint 37 milliárd forint beruházás keretében 2021-ben ér véget.

A Budapesti Fejlesztési Központ a Bosch világszintű fejlesztéseinek egyre hangsúlyosabb helyszíne, fontos szerepet játszik az automatizált- és az elektromos mobilitás fejlesztésében, emellett a Bosch csoport egyik legjelentősebb gépjárműelektronikai kutató-, fejlesztő- és tesztközpontja. A központ dinamikus fejlődése és az újgenerációs fejlesztési projektek indokolták az új telek megvásárlását a jelenlegi Bosch campus mellett. „A Budapesti Fejlesztési Központ szakmai elismertségét és folyamatos bővülését a Magyarországon dolgozó mérnökök szaktudása és elkötelezettsége alapozta meg.” – nyilatkozta az ünnepségen Daniel Korioth.

Új épületkomplexum az autóipari megatrendek szolgálatában

A Bosch campus új része összesen 90 ezer négyzetméter alapterületen, két építési ütemben készül el. A beruházás első fázisában kap helyet a két toronnyal rendelkező főépület, mely a kreatív tereknek ad otthont, ezenkívül magában foglal egy konferenciateremet, egy nagy autószerelő műhelyt és egy munkahelyi éttermet.

Szintén az első fázisban épülnek meg a laboratóriumok, köztük egy speciális, akár egy teljes autót befogadó, átfogó autós szintű mérésekre alkalmas csúcstechnológiás kamra is, mely egyedi mérési kapacitásokat biztosít. Ehhez az ütemhez tartozik a dolgozói parkolóház első része és egy műszaki háttérépület is.

Ezenkívül a beruházás kiemelt fontosságú eleme egy 10 ezer négyzetméteres tesztpálya vezetéstámogató rendszerek ultrahang-, radar- és kamera alapú teszteléséhez. A komplexum attrakciója az építészeti oldalon is megmutatkozik: a zöldtetős megoldás mellett az új és az öt éve átadott campus épületét gyalogos-híd köti majd össze.

Kreativitás, inspiráció: innovatív környezet a Bosch mérnökeinek

A tervek szerint az első fázisban elkészülő épületegyüttes 1800 munkavállaló befogadására lesz alkalmas. „A Boschnak nem titkolt célja, hogy kimagasló műszaki kompetenciájára alapozva folyamatosan növelje nagyszabású projektjei számát.” – mondta el Oliver Schatz.

Adjon visszajelzést!