Logisztikai és beszerzési tréningek
Új elnök az MLBKT élén

Új elnök az MLBKT élén

Megkerülhetetlen tényezőnek lenni

 

Nem egyszemélyi feladat az MLBKT vezetése – vallja Csonka Endre, a társaság frissen megválasztott elnöke, az Első Pesti Malom Zrt. vezérigazgatója. Stratégiai elképzelései között szerepel, hogy erősítse a társaság véleményformáló szerepét és szakembervonzó képességét, de konkrét lépésekről és tennivalókról ősszel tervez nyilatkozni.

 

Legutóbb 2004-ben adott interjút a Logisztikai Híradónak. Akkor, a küszöbön álló uniós csatlakozásra utalva azt mondta, hogy a logisztikai szakma ne sprintre, hanem maratonra készüljön. Hol tart most a verseny, és hogyan állunk benne pillanatnyilag?
A verseny továbbra is intenzíven zajlik. A rajt után volt egy időszak, amikor nagy reményekkel indultunk el – azt reméltük, hogy mi leszünk Európa vámkapuja. Az volt az elképzelés, hogy a rajtunk áthaladó árut megállítjuk, értéknövelt szolgáltatásokat adunk hozzájuk, és ez nagyon jó lesz mindenkinek.

Most már látszik, hogy a forgalom nagy része kikerül bennünket. Ettől persze még mind a kínált szolgáltatások mennyiségében, mind azok minőségében nagy utat tett meg a logisztikai szakma, de a kapacitások elsősorban a magyar gazdaságot célzó árumozgások kezelésére jöttek létre. Ezzel együtt szinte minden területen nagyon komoly előrelépéseknek lehettünk szemtanúi. Létrejött és a piac meghatározó szereplője lett a BILK; bevezették az útdíjat; ismét van egy olyan szállítmányozó a piacon, amely méreteiben felveszi a versenyt az európai nagyokkal.

Összességében óriási fejlődésen ment át a logisztikai szolgáltatások piaca, mennyiségét és minőségét tekintve is. A legnagyobb változást viszont egyértelműen a csomaglogisztika terén látom. El sem tudtuk képzelni azokat a méreteket, mennyiségeket, amelyek ma már jellemzik ezt a területet. Ráadásul itt a fejlődés továbbra is nagyon intenzív lesz, természetesen összefüggésben az internetes kereskedelem brutális növekedési ütemével.

 

Vannak nagy kihagyott lehetőségei a magyar logisztikai szektornak, mint mondjuk Záhony újjáélesztése vagy a vízi szállítás felfuttatása?

Záhonyban történtek bizonyos beruházások, de sajnos nem ragadtuk meg időben a kínálkozó lehetőséget, és a vasúti forgalom, ahogy említettem, elkerül bennünket. Lengyelország és Szlovákia is előttünk jár, ezt a ziccert egyértelműen kihagytuk. Hogy itt a pénz vagy az akarat hiányzott-e, az jó kérdés, szerintem talán mind a kettő.

A vízi szállítással és a dunai kikötőkkel azonban már más a helyzet, és ez engem, mint gabonával foglalkozó szakembert, különösen közelről érint. A Dunán nem elsősorban a kikötői infrastruktúra hiányos volta a legnagyobb gond, bár itt is lenne tennivaló, hanem magának a folyónak a hajózhatósága. Olyan jellegű mederszabályozásra lenne szükség, ami révén mindig megbízhatóan hajózható maradna a Duna. Ez viszont már nem a logisztikai szakma hatásköre, hanem a politikáé, ráadásul országhatárokon átnyúló döntéseket igényel. Amíg viszont nem születik hosszú távú, megnyugtató megoldás, a parti beruházásokat sem érdemes túlságosan erőltetni.

 

A teljes cikk megjelent az MLBKT által kiadott Logisztikai Híradó júniusi számában. A cikk és a teljes kiadvány csak tagjainknak és megrendelőinknek elérhető.

Érdekli az MLBKT tagság? MLBKT Tagság

Szeretne előfizetni a Logisztikai Híradóra? Előfizetés

Ha csak ez a lapszám érdekli, 1000Ft+Áfa/lap áron megvásárolhatja az elektronikus verziót (Pdf). Kérjük a megrendeléskor a megjegyzés rovatban tüntesse fel a lapszámot.  Megrendelés

Ha további kérdése lenne, kérjük írjon a logisztika@logisztika.hu címre.

Adjon visszajelzést!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás