Logisztikai és beszerzési tréningek

Egy szerencsés logisztikus

Szakmai és magánéleti szempontból is szerencsésnek tartja magát Illés Nóra, mert olyan projektekben vehetett részt, amelyekről a legtöbb logisztikus csak álmodozhat, miközben céljai elérésében családja is támogatta. Az MLBKT nemrégiben megválasztott elnökségi tagja ugyanakkor hiányolja a fiatalokat a szakmából és szorosabb együttműködést tart szükségesnek.

 

Mennyire vezetett egyenes út a logisztikai szakmához?

Volt benne egy kis kanyar. Kiskoromban cukrász szerettem volna lenni vagy villamosvezető. Aztán végül az első diplomámat francia- és közgazdaságtan-tanárként szereztem meg, de úgy alakult, hogy tanárként egyáltalán nem dolgoztam. Már főiskolásként gyakornokoskodtam az Auchannál, Franciaországban is jártam szakmai gyakorlaton, így diplomázás után rögtön elmentem az áruházlánchoz dolgozni. Áruházi menedzserként kezdtem, egy tízfős csapat élén a vegyiáru osztályért voltam felelős a másodikként megnyitott soroksári áruházban. Mivel akkor még nem volt beszerzési és logisztikai központ, a beszerzéstől a polcok feltöltéséig minden hozzánk tartozott.

 

Hogyan került innen a logisztika közelébe?

A terjeszkedéssel, az új áruházak megnyitásával párhuzamosan szükségessé vált a logisztika átalakítása is. Addig mind az öt áruházból direktben mentek a rendelések a beszállítókhoz, minden menedzser úgy és annyi belistázott terméket rendelt, ahogy akart. Ezt kívánta a vezetés egy központi raktárral, logisztikai központtal kiváltani, hogy onnan szolgálja ki az áruházakat. Ennek a központnak a kialakításához kerestek szakembereket házon belül. Így kerültem én is képbe, mert felfigyeltek logisztikai és tárgyalási eredményeimre, és lettem a központ áruellátási vezetője.

 

Milyen előzetes szakmai ismeretekkel rendelkezett ekkor?

Csak amennyit a munkám során elsajátítottam. Viszont nagyon sokat segített, hogy ismertem a termékeket, az Auchan belső folyamatait, a szállítói készletgazdálkodás menetét, például hogy mennyi a minimum rendelés, honnan kell rendelni, és hogyan működik az egész. De sokszor elég volt egyszerűen a józan paraszti észre hallgatni. Persze számított a vezető személye is. Itt is szerencsém volt, mert a francia logisztikai igazgató hozta a szakmai iránymutatást, megmutatta az elérendő végcélt. Végül összehoztuk, és ez rendkívül tanulságos folyamat volt számomra.

 

Az interjú további részét megtudhatja teljes cikkünkből.

 

A teljes cikk megjelent az MLBKT által kiadott Logisztikai Híradó októberi számában. A cikk és a teljes kiadvány csak tagjainknak és megrendelőinknek elérhető.

Érdekli az MLBKT tagság? MLBKT Tagság

Szeretne előfizetni a Logisztikai Híradóra? Előfizetés

Ha csak ez a lapszám érdekli, 1000Ft+Áfa/lap áron megvásárolhatja az elektronikus verziót (Pdf). Kérjük a megrendeléskor a megjegyzés rovatban tüntesse fel a lapszámot.  Megrendelés

Ha további kérdése lenne, kérjük írjon a logisztika@logisztika.hu címre.

Adjon visszajelzést!