Logisztikai és beszerzési tréningek
Az Év Beszerzési Menedzsere 2019

Az Év Beszerzési Menedzsere 2019

A beszerzés csapatmunka

 

A beszerzésnek reaktív, követő területből az üzletet aktívan támogató, stratégiai területté kell válnia, állítja határozottan Kerényi Gábor, a Magyar Posta beszerzési igazgatója. Ehhez kell az informatika, de kell a jó csapat és a hatékony kommunikáció is.

 

Mennyire korán jött az érdeklődés a közgazdaság és a logisztika iránt?

Mondhatni, családi indíttatásból. Édesapám főosztályvezetőként dolgozott egy nagyvállalatnál anyaggazdálkodási területen, és édesanyám is kereskedelemmel foglalkozott. Sokat és szívesen meséltek a munkájukról, ezért is mentem először a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára, majd utána egy kétéves kiegészítő képzésre a Corvinusra.

 

Az első munkahelyén aztán egyből logisztikai munkakört töltött be.

Igen, ez a Norton International volt, amelyik nem azonos a víruskeresőt gyártó céggel, hanem elsősorban áruházláncoknak szállított be irodabútorokat és irodaszereket. A feladatom az volt, hogy átalakítsam az alvállalkozókkal végzett szállítást. Megváltunk a régi fuvarozó partnerektől és egyetlen nagy cégcsoporttal szerződtünk le, ami nem csupán hatékonyságjavulást, hanem igen komoly megtakarítást is jelentett.

 

Milyen tapasztalatokat szerzett az első munkahelyén?

Amikor kikerül az ember az egyetemről, akkor világmegváltó tervei vannak, biztos benne, hogy forradalmi ötletei lesznek, és új, modern szemléletet visz a hagyományos rendszerekbe. Szerencsém volt, mert nem vették el ettől a kedvem, sőt, hagyták, hogy csináljam, és a fuvarozáson kívül még a beszerzési terület munkájába is belekóstolhattam. Neve ellenére tipikus magyar „kkv” volt a Norton International, ahol a döntéseket a tulajdonos-ügyvezető hozta. Ennek a működésnek az előnye volt, hogy rugalmasan működött a vállalat, mindenki több mindennel is foglalkozott, de cserébe nem voltak igazán jól szabályozottak a folyamatok. Mindenképpen előnyömre vált, hogy ráláttam a teljes kereskedelmi folyamatra, nem voltam beszorítva egy kis részterületre.

 

A teljes cikk megjelent az MLBKT által kiadott Logisztikai Híradó decemberi számában. A cikk és a teljes kiadvány csak tagjainknak és megrendelőinknek elérhető.

Érdekli az MLBKT tagság? MLBKT Tagság

Szeretne előfizetni a Logisztikai Híradóra? Előfizetés

Ha csak ez a lapszám érdekli, 1000Ft+Áfa/lap áron megvásárolhatja az elektronikus verziót (Pdf). Kérjük a megrendeléskor a megjegyzés rovatban tüntesse fel a lapszámot.  Megrendelés

Ha további kérdése lenne, kérjük írjon a logisztika@logisztika.hu címre.

Adjon visszajelzést!