Logisztikai és beszerzési tréningek
Új autómegosztó Budapesten

Új autómegosztó Budapesten

Még ebben az évben megkezdi működését Budapesten a We share, a Volkswagen és a Skoda autómegosztó szolgáltatása, ezzel az eddigi háromról négyszereplősre bővül a fővárosi autómegosztási piac.

A We Share, amely kizárólag elektromos autókból álló flottájával tavaly júniusban kezdte meg szolgáltatását Berlinben, Budapesten kívül még hat európai városban terjeszkedik az idén: tavasszal tervezi a megjelenést Hamburgban és Prágában, majd Párizsban és Madridban, a bővülés következő szakaszában pedig a magyar főváros mellett Münchenben és Milánóban lép piacra. A hét városban összesen 8400 elektromos autót állítanak forgalomba a tervek szerint.

Michael Fischer, a cég szóvivője a elmondta, hogy a részleteket – a percdíjakról, a flotta darabszámáról és üzemeltetőjéről – legkorábban az indulás előtti hetekben ismertetik. Hozzátette, hogy Budapesten egy sikeres koncepciót kívánnak megvalósítani, amely enyhít a város közlekedési nehézségein. Budapesten jelenleg három autómegosztó (carsharing) szolgáltató van jelen, a Mol Limo, a GreenGo és a Drive Now.

(jarmuipar)

Adjon visszajelzést!