Logisztikai és beszerzési tréningek
Tízezreket tudnának munkába állítani

Tízezreket tudnának munkába állítani

Érezhető a visszaállás, de még nagyon törékeny a helyzet

 

A járvány-válság miatt munkakeresők tízezrei fordultak szinte egyik napról a másikra a munkaerő-kölcsönző vállalatokhoz. Az elmúlt hónapok újraindulásának köszönhetően pedig már ezreket sikerült újra munkába állítani a különböző szektorokban. Bár a Prohuman szerint még nincs ok hátradőlni, de egyes szektorokban már újra munkaerőhiányról lehet beszélni.

„Bár a felfutás és a visszaállás nem egységes a különböző szektorokban, de vannak területek, ahol talán már látni az alagút végét. Jelentős kereslet mutatkozik a kölcsönzött munkaerőre, ebben az évben talán most a legnagyobb, így van ok az óvatos optimizmusra, azonban a helyzet bármikor és nagyon gyorsan újra megváltozhat a járvány-helyzettől függően. Érdekesség, hogy a korábbinál nagyobb számban keresnek diákmunkásokat a cégek, ez azt mutatja, hogy egyre többen kezdik felismerni a diákmunkában rejlő előnyöket” – mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.

A legkeresettebb munkakörök továbbra is a termelési és gyártósori pozíciók, valamint az ezt kiszolgáló feladatkörök, például a gépkezelő és beállító, technikusi, karbantartói pozíciók. Ugyanígy nagy a kereslet élelmiszeriparban, a raktári munkakörök és a szakképzett logisztikai munkatársak – például targoncavezetők – iránt, és sokaknak kínálnak munkákat a mezőgazdaságban az őszi idénymunkákra. Bár a javulás egyértelmű, a Prohuman becslése szerint a válság előtti időkhöz képest jelenleg mintegy 10-15%-kal dolgozhatnak kevesebben a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.

A második hullám még inkább felértékelte a munkaerő-kölcsönzők szerepét: win-win helyzetben a dolgozók és a cégek

„Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb a nyitottság a vállalatok részéről, mert a kölcsönzési foglalkoztatás forma olyan rugalmasságot biztosít, amely a jelenlegi gyorsan változó gazdasági környezetben sok előnnyel jár. A legtöbb szektorban most felfutást és bővülést látunk, mindenki szeretné minél hamarabb behozni az első hullám okozta éves lemaradást. A mi feladatunk, hogy az ehhez szükséges szakemberállományt gyorsan biztosítsuk” – jelentette ki Juhász Csongor. Juhász Csongor szerint, bár a járvány második hullámát éljük, a kölcsönzött munkaerő számát tekintve egyes területeken az első hullám előtti időszak foglalkoztatási szintjét lassan talán elérheti a magyar munkaerőpiac. A szakember ezt azzal indokolta, hogy mivel már van tapasztalat a járványhelyzet első hullámából, sokkal felkészültebbek és tudatosabbak a cégek. Ennek egyik elemeként a korábbiaknál magasabb szintű óvintézkedéseket vezettek be és a legtöbb vállalat mára kidolgozta a gyorsan bevethető vészhelyzeti forgatókönyvét, így a termelést igyekszenek fenntartani a járványhelyzet közepette is.

Adjon visszajelzést!