A pontos értékesítési előrejelzés szerepe az ellátási láncban – Forecasting tagozati program

Szeretettel meghívjuk az MLBKT Forecasting Tagozatának következő programjára az alábbiak szerint

 

Téma:

A pontos értékesítési előrejelzés szerepe az ellátási láncban

 

Gyakran mondják, hogy az értékesítés előrejelzés egyben tudomány és művészet. 

A modern módszertanoknak, a mesterséges intelligenciának és a gépi tanulásnak, valamint a mai szoftverek szimulációs képességeinek hála mára olyan módszerek és megoldások állnak rendelkezésre, amelyek a tervezési folyamatot sokkal gyorsabbá, könnyebbé teszik. 

A legtöbb cég számára ennek ellenére még ma is komoly kihívást jelent az értékesítések pontos előrejelzése. Az igények sokszor intuitív módon kerülnek meghatározásra, pedig a vezetők ezek alapján hozzák meg az üzletmenetre vonatkozó döntéseiket. Pontos előrejelzés és az ellátási lánc területeinek összehangolása nélkül számos konfliktussal is lehet számolni az egyes osztályok/külső felek között. Ezek feloldása sokszor lehetetlen vagy közel sem ideális, így alacsonyabb kiszolgálási szintet, rosszul kihasznált erőforrásokat, kapacitásokat, magas készletszinteket és az elérhetőnél alacsonyabb jövedelmezőséget eredményeznek. Ezért olyan fontos nagy hangsúlyt fektetni az igények pontos előrejelzésére. 

 

Amennyiben az Ön vállalata is hasonló kihívásokkal küzd, úgy csatlakozzon a 90 perces, élő demóval egybekötött webinárunkhoz!

 

Időpont: 2021. február 1., 16.00-18.00

Helyszín: ZOOM online felület
(a belépéshez szükséges kódot minden jelentkezőnknek a rendezvény napján, a délelőtti órákban küldjük)


A programról:

A webinar keretében elsőként Mondovics János (Bonitat Kft.) módszertani oldalról mutatja be a pontos előrejelzés előnyeit. Ezt követően Faluvégi János (SAP Hungary Kft.) azt prezentálja, hogy az SAP integrált ellátási lánc tervező platformja, az SAP Integrated Business Planning hogyan képes a beépített statisztikai modelljeivel, szegmentációs, szimulációs és optimalizáló képességeivel a gyakorlatban támogatni mind az előrejelzési mind pedig a kapcsolódó tervezési folyamatokat.

 

Amennyiben a „jelentkezem” gomb nem működik, itt is lehet jelentkezni: https://forms.gle/dUxnNewFNugoVzb77

 

Részvételi díj:

  • A részvételi az MLBKT tagjai számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!


Jelentkezési határidő:
2021. január 31. 24.00 óra

 

Az előadókról: 

 

Mondovics János, Bonitat Kft. 

A Bonitat Kft. ügyvezetője, korábban az IFKA Logisztikai Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója, azelőtt a Dreher Zrt. (SABMiller Europe) tervezési vezetője csaknem 14 éven keresztül. A Budapesti Műszaki Egyetemen előbb gépészmérnöki, majd gazdasági mérnöki diplomát szerzett.  

Szakmai aktivitásai közül ki kell emelni korábbi csaknem tíz éves elnökségi tagságát a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaságnál. Az MLBKT Logisztikai Magisztere. Meghívott előadó volt a Budapesti Gazdasági Főiskolán, majd Egyetemen (logisztika, ellátási lánc menedzsment), a Corvinus Egyetemen (MBA és logisztika szak) és a Miskolci Egyetemen (logisztika). Mintegy 35 szakmai konferencián volt felkért előadó. Logisztikai témában 38 publikációja jelent meg, 2 könyv társzerzője, és 7 riportban fejtette ki szakmai nézeteit szakfolyóiratokban. 

Az utóbbi években az előrejelzési problémákkal összefüggő folyamatokra fókuszál. 

 

Faluvégi János, ellátási lánc szakértő, SAP Hungary Kft.

János 2014 óta dolgozik a SAP Hungary Kft-nél. Tanácsadói és fejlesztői háttérrel rendelkező presales szakértő, aki otthonosan mozog a logisztika, gyártás, eszköz gazdálkodás és az ellátási lánc tervezés területén. 

 

További információ az SAP Integrated Business Planning megoldásról.