Fejlesztené az áruforgalom kezelését a záhonyi ipari övezet és a Rail Cargo Hungária

Szándéknyilatkozatot írt alá a CELIZ Konzorcium (Central-European Logistics and Industrial Zone, magyar nevén Záhony Logisztikai és Ipari Övezet) és a Rail Cargo Hungária (RCH) a távol-keleti intermodális forgalom hatékonyabb kezeléséről.

A közlemény szerint a Kína és Európa közötti vasúti forgalom a következő években jelentősen bővül, és ezzel Magyarország is nyerhet, ha sikerül javítani a határon az árukezelés infrastruktúráját. Nemzetgazdasági érdek, hogy a 6. számú mediterrán vasúti korridor magyar közreműködést igénylő forgalma emelkedjen, mivel így az adó-, vám- és egyéb logisztikai bevételek is nőnek.

Az érkeztetési és logisztikai kapacitáson múlik, hogy a rendkívüli mennyiségű távol-keleti küldeménynek mekkora része kerül be innen az uniós piacra. A szándéknyilatkozatot a közlemény szerint a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója is üdvözölte. Homolya Róbert szerint a vasúttársaságnak is érdeke a záhonyi fejlesztés, amely ráadásul a környezetterhelést is csökkenti. Az EU a közlekedésből származó széndioxid-kibocsátást 90 százalékkal csökkentené 2050-ig, ezért a közúti fuvarozás jelentős részét más megoldásokkal, jelentős részben vasúttal kell kiváltani – tette hozzá. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a vasutat nevezte a következő 10 év legjelentősebb közlekedésfejlesztési célpontjának.

Az államtitkár közölte, hogy a Budapestet délről elkerülő teherforgalmi vonal (V0) előkészítéséhez kapcsolódó közbeszerzés márciusban elkezdődhet, a környezetvédelmi engedély 2023 tavaszára várható – olvasható a közleményben.

(mti)