Új e-kereskedelmi vasútvonal Kínából

Az új kereskedelmi platform segíti majd az országok közötti akadálytalan kereskedelmet, a pénzügyi összeköttetést, javítja az ipari lánc ellátási mechanizmusát, és megvalósítja a digitális logisztikai ipar fejlődését. Mostanáig már két vonat érkezett a vasútvonalon Záhonyon keresztül, a cél az, hogy ez a szám ezerre emelkedjen.

 

Ezzel megvalósul a digitális logisztikai ipar fejlődése

2021 év elején a Kínai (Ganzhou) Nemzetközi Szárazkikötő, a budapesti székhelyű CECZ Közép-Európai Kft. és a pekingi Sunshine Jietong kereskedelmi szolgáltató vállalat együttműködési megállapodást írt alá.

Ennek értelmében a három fél közösen üzemelteti a Ganzhou-Budapest e-kereskedelmi vasútvonalat – olvasható a CELIZ Konzorcium közleményében. Az esemény nagy jelentőséggel bír a korábban bejelentett CELIZ projektben is, ugyanis 2021 és 2023. között 1000 vonatot terveznek indítani ezen a vonalon.

A projekt célja, hogy magas színvonalú, hatékony és átfogó szolgáltatási platformot hozzanak létre a vonatok üzemeltetéséhez, valamint az útvonal integrálódjon az „Egy Öv, Egy Út” kezdeményezéshez. A Ganzhou Nemzetközi Szárazkikötő együttműködik a vámhatóságokkal annak érdekében, hogy teljes mértékben kiaknázzák az előnyöket a nemzetközi logisztikai csatornák és a határokon átnyúló e-kereskedelem erőteljes fejlesztésére.

A Ganzhou-Budapest vasútvonal által olyan új csatorna jön létre, amely kölcsönös előnyöket kínál mindkét fél számára: segíti az akadálytalan kereskedelmet, a pénzügyi összeköttetést, és erősíti a különböző területeken lévő hatóságok együttműködését. Javítja az ipari lánc ellátási mechanizmusát, és megvalósítja a digitális logisztikai ipar fejlődését.

(transpack)