A Waberer’s csoport megválasztotta Igazgatóságának új tagjait

A tulajdonosi struktúraváltozáson átesett Waberer’s csoport új igazgatósági tagjaként üdvözölheti Wáberer Györgyöt, dr. Czéh-Tóth Márkot és Kovács Andrást – megválasztásukra a Társaság 2021. április 19-ei közgyűlésén került sor.

Az április 19-i közgyűléssel sor került a Waberer’s csoport tulajdonosi struktúra váltásának utolsó lépésére, az új igazgatóság megválasztására. Az igazgatóság tagjait, Wáberer Györgyöt, dr. Czéh-Tóth Márkot és Kovács Andrást az új nagy tulajdonosok, az Indotek csoport és a High Yield Zrt jelölték.

Az új igazgatóság egyúttal megköszönte és elismerte a leköszönő igazgatóság munkáját, kiváltképpen a 2020-ban indított transzformációs programot, amelyet a nemzetközi fuvarozási piacon bekövetkező drasztikus változások tettek szükségessé.

A vállalatnál az elmúlt időszakban nemcsak a tulajdonosi és az igazgatósági tanács tagjait illetően történt változás: Erdélyi Barna vezérigazgató irányítása alatt a cég működési portfoliója is új alapokra helyeződött. A nemzetközi fuvarozási üzletág stratégiai átalakítása az utolsó negyedéves eredmények alapján sikeresnek mondható.

Az Indotek Csoport számára a Waberer’s-be történő befektetés stratégiai lépés. A két cég között számos szinergia van, amelyekből mindkét csoport – kölcsönösen – csak profitálni tud a jövőben. A menedzsment maximális támogatásunkat élvezi, hiszen a Waberer’s csoport bizonyította, hogy a megkezdett átalakulási folyamatok sikeresek, ezt pedig tovább kell erősíteni” – mondja Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója.

A 35 év szállítási területen szerzett tapasztalattal rendelkező Wáberer György elmondta: „fontosnak tartom, hogy a vállalat, mint Magyarország és a régió legnagyobb és legrégebbi fuvarozó vállalata nagyságához méltóan biztosítsa pozícióját, valamint tovább erősítse azt a piacokon. Biztos vagyok benne, hogy az új igazgatóság támogatásával ennek az elvárásnak és kihívásnak a cégcsoport eleget tud majd tenni”.

„Az új tulajdonosi struktúra és az igazgatóság menedzsment szempontból abszolút prosperáló. A vállalatot erősíti, hogy a tulajdonosok közt és az igazgatóságban hosszú-távon gondolkodó, az iparág minden tevékenységi területét jól ismerő szakemberek ülnek, akik érdemben tudják támogatni azt a fejlődést, amelyet a cégcsoporton belül elindítottunk. Ez az új felállás számunkra garanciát jelent arra, hogy a Waberer’s csoport továbbra is Magyarország és Európa vezető logisztikai vállalataként szolgálja ügyfeleit” – mondja Erdélyi Barna, a Waberer’s International vezérigazgatója.