Podcast premier – fogadjátok szeretettel!

Nehéz a változás a logisztikában? Miért fontos a digitalizáció? Be lehet-e vezetni egy operatív folyamatokat érintő szoftvert 3 óra alatt?

A Paritás podcast első epizódjában vendégeink – Kovács Marcell és Bakos Dániel – akik Juhász Bálinttal a podcast műsorvezetőjével, beszélgetnek a Masped Logisztika Kft. digitalizációs megoldásairól. Marcell mesél arról, hogy honnan indult a Masped fejlődése, jelenleg hol tart és a jövőbeli tervekről is kérdeztük.

A koronavírus alatt is a fejlődésen volt a hangsúly a Maspednél, így találkozott Dániellel: újabb fejlődési pontként bevezették a GLABs online időkapus megoldását. Dániel mesélt még nekünk a GLABs szoftvercsaláddá alakulásáról és új termékeikről.

Kovács Marcell, a Masped Logisztika Kft. a Masped Logisztika ügyvezető igazgatója. Immáron több, mint 21 éve tevékenykedik a Maspednél, 2014-től pedig ügyvezető igazgatóként. Munkássága a vállalatnál 2000-ben kezdődött, a munkája során a fejlődés már az első években mérhetővé vált és ez a tendencia a mai napig fennmaradt. Munkája elismeréséért 2017-ben megkapta a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) „Az Év Logisztikai Menedzsere” címet.

Bakos Dániel, a GLABs senior tanácsadója, aki 2015 óta 7 országba vezette be a GLABs online időkapus megoldását. Tapasztalata nem csak a logisztika területén mérvadó, fejlesztői és technológiai területeken is elismert szakember. A digitalizációt tartja a legfontosabbnak a logisztika területén és az ezzel járó kihívások sem riasztják el az iparágtól.

A podcast az alábbi fórumokon elérhető, hallgatható.

Spotify

Apple Podcasts

Google Podcasts

Youtube