Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban

Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak 4-5 év múlva fog működni – mondta Andreas Stöckle, az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója október 22-én.

Szerződés szerint 2022. július 17-én el kell kezdeniük a termelést, először 10 gépen, amihez körülbelül 15 szakképzett munkásra lesz szükségük. Felvettek már 25 mérnököt, akiknek a szakirányú továbbképzése is befejeződött, ők jelenleg egy békéscsabai bérelt irodában dolgoznak, amíg a gyár várhatóan jövő tavaszra elkészül Gyulán. Újabb gépek majd jövő szeptemberben, harmadik körben pedig 2023 elején érkeznek, így felfutó rendszerben, várhatóan 4-5 év alatt érik el a teljes kapacitást, akkorra 200-250 munkavállalót terveznek alkalmazni.

Magyar munkavállalókban gondolkoznak, akikkel „eddig nincsenek rossz tapasztalataik”. Nem terveznek toborzó kampányokat indítani Romániában. Andreas Stöckle kifejtette, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskolában – ahol október 22-én éppen nyílt napot tartottak a leendő diákoknak – hamarosan létrejövő Airbus Légi- és Gépipari Képző Központból, „az akadémiáról” folyamatosan kerülnek majd ki azok a munkavállalók, akiket alkalmazni tudnak.

Korábbi közlés szerint a központ közel 2,2 milliárd forintból jön létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordítják. Balogh Csaba, a központ vezetője a nyílt napon elmondta, a központ Európában is egyedülálló lesz abból a szempontból, hogy olyan termelő- és forgácsológépeken tanulhatják a diákok a programozást, a méréseket, az anyagvizsgálatot és akár a javítási-karbantartási folyamatokat is, amelyeken később a gyárban dolgozni fognak.

A központ egyik részén kifejezetten a gép- és alkatrészgyártás technológiai ismereteit lehet elsajátítani, másik része egy felületkezelő tanműhely lesz, ahol már építik az Európában is egyedülálló galvanizálósort. Az akadémián a speciális szakirányú továbbképzések kétéves alapképzésekre épülnek rá, a majd ott oktató tanárok jelenleg is továbbképzésen vannak Franciaországban. Balogh Csaba kifejtette, a speciális gépeken egyszerre maximum 12 személy képzését tartja megvalósíthatónak; a képzések 3-6 hónaposak lesznek, így „nyárra már kijöhet az első végzett csoport”, akik akár el is kezdhetik a munkát a jelenleg is épülő Airbus-gyárban.

A központ nemcsak az Airbus számára képez munkavállalókat, hanem a megye többi jelentős fémipari cégének, a Csaba Metálnak, a Linamarnak vagy a Lovász Forgácsolóüzemnek is. Andreas Stöckle a nyílt napon megjelent érdeklődőkkel megosztotta, az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48%-a volt az övék. Jelenleg világszerte 8 országban van telephelyük, a kilencedik lesz a magyarországi, Gyulán, ahol az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

Görgényi Ernő, a beruházásnak helyet adó Gyula polgármestere közösségi oldalán a napokban közölte, a 13 000 négyzetméter alapterületű alkatrészgyár mellett már épül a 3100 négyzetméteres felületkezelő üzem is. A gyárba már felvett mérnökök az ideiglenes telephelyen egyes gépeket már beüzemeltek, és ezeken elkészítették az első mintadarabot, egy alkatrészt, amilyenből jövő nyártól több ezer darabot gyártanak majd.

Forrás: (MTI)