Régiós vezető szerepre törve

Kossuth József, Az Év Logisztikai Menedzsere

 

Tavaly Logisztikai Kiválósági Díjat nyert a Budapest Airport komplex légiáru-kezelő létesítménye, a BUD Cargo City. Idén a projekt egyik mozgatórugója, a Budapest Airport cargo vezetője, Kossuth József is megkapta a méltó elismerést, és az Év Logisztikai Menedzsere lett. Munkáját azonban nem érzi befejezettnek, sőt – szerinte a java még csak ezután jön.

A Malévnál kezdett dolgozni, a repülőtéren folytatta – milyen messzire nyúlik vissza és milyen mélyen gyökerezik önben a repülés iránti szenvedély?

Az az érdekes, hogy bár engem is el tudott varázsolni a repülés, mint mindenki mást, ez a repülőtéri karrierem indulása előtt nem volt egy meglévő szerelem. Nulláról csöppentem bele a légiközlekedésbe. Mikor a Miskolci Egyetemen megkaptam a közgazdász diplomámat 2003-ban, jelentkeztem egy beszerző állásra a Malévhoz, de nem volt meg a kellő szakmai tapasztalatom, így nem is vettek fel. Az életrajzomat viszont adatbázisba vették, és később visszahívtak egy menedzserasszisztensi pozícióba, majd többkörösfelvételi folyamat után a Malév üzemanyag-menedzser asszisztense lettem. Talán fel sem fogtam akkor, hogy mekkora dolog volt ez Magyarországon a légiközlekedésben. Érdekes volt megismerni a re

pülőtér működését, az elragadó környezet, ami olyan, mint egy külön város, saját kiszolgáló egységekkel, ellátó funkciókkal, rengeteg ott tevékenykedő céggel, több ezer dolgozóval, folyamatosan pezsgő és kihívásokkal teli munkakörnyezettel, melyet körülleng a repülés varázsa. Szóval engem is megcsapott a kerozin illata, ami senkit nem ereszt…

Miért váltott néhány év után a Malévtól a repülőtér-üzemeltetőhöz, és hogyan segítették korábbi tapasztalatai a cargo fejlesztési munkájában?

Igazából a váltás egy többlépcsős folyamat volt, amelyet a környezet változása szült. A tulajdonosváltás utáni változások új lehetőségeket is hoztak, így kerültem a Budapest Airporthoz 2008 végén. Kontrolling területen kezdtem el dolgozni menedzser pozícióban. Hat éven át elsősorban a repülőtér beruházásaival foglalkoztam pénzügyi szempontból, megvalósíthatósági tanulmányokat írtam, nagy projektek költségfelügyeletét végeztem. Ebben az időszakban épült például a SkyCourt, de voltak más, hasonló kaliberű logisztikai és utasforgalmi beruházások is. 2014-ben, mikor már úgy láttam, hogy a fejlődésemhez új munkatapasztalatokra van szükség, pont megüresedett a Budapest Airport cargo manageri pozíciója. Így visszatértem az üzletfejlesztéshez…

 

A cikk megjelent a Logisztikai Híradó 2022 júniusi lapszámában.

Amennyiben szeretné elolvasni, kattintson a borítóra.