Már az inflációt is túlszárnyalja a közúti fuvarozás díjainak emelkedése és nincs még vége a közúti rallynak

Az Októberi 21,1%-os hazai infláció mértékét is meghaladja a közúti fuvarozás költségeinek emelkedése a III. negyedévben, derül ki a DigiLog Consulting által negyedévente publikált Közúti Fuvarozási Árindexből”

A költségek növekedését a harmadik negyedévben is elsősorban az üzemanyagárak és a gépjárművezetők bérköltségének dinamikus emelkedése hajtotta. Egyre markánsabban jelenik meg a járművek beszerzési,- és finanszírozási költségének emelkedése is, mely mögött a kamionok árának megugrása és a jegybanki alapkamat intenzív emelkedéséből következő lízing kamat növekedése áll.
Jelentős tényezővé vált az „egyéb költségek” emelkedése, mivel a tartósan kétszámjegyű infláció szinte minden „egyéb” fuvarozási költséget érint (irodai dolgozók bére, iroda, szervíz, gumi, telephely, őrzés-védés stb. költségei).

A Forint gyengülése az Euróval szemben jelentősen segítette a nemzetközi fuvarozókat, de csak kismértékben tudta tompítani a költségek növekedését és a hatékonysági mutatók enyhe romlását. A belföldi fuvarozókat nem segített a Forint gyengülése, azonban a tartós kapacitás hiány jó hatással volt a termelékenységükre, ami kompenzált néhány százalékot az elszálló költségek áremelő hatásából is.
A Közúti Fuvarozási Árindex aktuális értéke 2022 III. negyedévére vonatkozóan, 2021 teljes évhez viszonyítva (2022 VI-IX hó/2021I-XII hó)
Nemzetközi fuvarozás esetén:122,3%
Belföldi fuvarozás esetén: 128,3%

Ezek az értékek azt jelentik, hogy a 2022 első félévében jelentkezett összes gazdasági hatás okozta költségnövekedést a nemzetközi fuvarozás esetében 22,3%-os, a belföldi fuvarozás esetében 28,3%-os díjemelés kompenzálná. (a 2021-es díjszinthez viszonyítva)
Ehhez képest a fuvarozók nemzetköziben 20,6%, belföldön pedig 21,7%-os díjemelést értek el. Ebből az látható, hogy nemzetközi fuvarozók szinte teljesen érvényesíteni tudták a költségeik növekedését, míg a belföldi fuvarozóknak még 6-7% hiányzik!

„A közúti költségek és díjak rallyja még egyáltalán ért véget” – figyelmeztet Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője – „mivel az energiaválság tartósan magasan tarthatja a gázolaj árát, az általános kétszámjegyű infláció pedig az összes költséget felfelé fogja nyomni az év hátralévő részében. Mindezek figyelembevételével, a 2022 végére vonatkozóan 30% körüli költség emelkedést és ebből következő szükségszerű díjemelést mutatnak az előrejelzéseink. A 30%-os díjemelés pedig már inflációt generáló hatással jár, hiszen a közúti fuvarozás díja szinte minden ipari és fogyasztási termékben jelentkezik majd!” – zárta tájékoztatóját a szakember.