A standardizálás alapjai elméletben és gyakorlati megvalósítása egy szolgáltatói folyamaton keresztül – Meghívó Lean tagozati előadásra

Az MLBKT Lean Tagozata szeretettel meghívja Önt egy három előadásból álló interaktív eseménysorozatának 3. előadására.

 

Az előadásokon bárki részt vehet!

A előadások egymásra épülnek, de a becsatlakozásra bármikor van lehetőség!

A 3. előadás a korábbi előadásokon elhangzottak rövid átismétlésével kezdődik, megkönnyítve a bekapcsolódást.

 

Az eseménysorozaton való részvételt olyan lean iránt érdeklődőknek ajánljuk, akik szeretnék megismerni ezt az értékteremtő szemléletet, a lean alapelvek szerint tervezik átalakítani gyártási, vagy szolgáltatási folyamataikat, vagy akár otthoni környezetükben szeretnék a mindennapi tevékenységüket veszteségminimalizáló módon végezni.

 

A sorozat azon szakemberek számára is értékes tudást ad, akik már ismerik a lean gondolkodásmódot és szeretnék ismereteiket továbbfejleszteni, valamint a lean eszközök előnyeit gyakorlati példákon megtapasztalni.

 

Minden alkalom során kiemelt szerepet kapnak az életszerű példák, az interaktív feladatok. Az előadások során lehetőséget biztosítunk a közös gondolkodásra, teret adva a vélemények, tapasztalatok megosztására.

 

A harmadik előadás tematikája:

A standardizálás alapjai elméletben és gyakorlati megvalósítása egy szolgáltatói folyamaton keresztül

16.30 – 16.35 – Köszöntés, a program ismertetése

16.35 – 16.50 – Lean alapok és eszközök (ismétlés)

16.50 – 17.50 – Standardizálás elméletben és gyakorlatban (interaktív feladat)

17.50 – 18.00 – Kérdések, tapasztalatok megosztása, a program zárása

 

Időpont: 2022. december 13., 16.30-18.00

Helyszín: ZOOM online platform (a belépő kódot minden jelentkezőnek az előadás napján küldjük a regisztrációban megadott e-mail címre)

 

Előadó: Gedei Erika, MLBKT Lean Tagozat, tagozatvezető

 

Részvételi díj:

  • MLBKT tagok részére ingyenes
  • Nem MLBKT tagok részére, akik a jelentkezéssel egyidejűleg csatlakoznak a tagsághoz, a tagsági díj befizetésével a részvétel ingyenes. Tagsági regisztráció itt >>> https://logisztika.hu/belepes/
  • Nem MLBKT tagok részére: 8.000,- Ft + ÁFA

 

Ha még nem tagunk, de szeretne részt venni Társaságunk eseményein, csatlakozzon az MLBKT tagjainak sorába még ma és a jövőben ingyenesen vagy kedvezményes áron vehet részt a programjainkon!

 

Várjuk jelentkezését, találkozzunk december 13-án!

 

Amennyiben a jelentkezem gomb nem működik, itt is lehet jelentkezni >>> http://ugyfelkapu.logisztika.hu/auth/wizard?eventId=69

 

Jelentkezési határidő: 2022. december 12., 24.00