Kínai újév, Covid és téli olimpia – mire számíthatnak az ellátási láncok az év elején?
A Kínai újév köszöntése távolkeleti országban élők számára családi összejöveteleket, utazást és pihenést jelent, a világ többi részének viszont komoly logisztikai kihívásokat. A vállalkozások bezárnak, a gyárak felfüggesztik működésüket, a fuvarozók pedig az alacsonyabb keresletre reagálva csökkentik a kapacitást, mindez nagy mértékben befolyásolja a globális áruszállítási piacot. Idén a kínai újév hatása várhatóan a szokásosnál nagyobb lesz a DACHSER véleménye szerint, hisz a munkaszüneti napok mellett a COVID-19 okozta szigorításokkal és a pekingi téli olimpiával járó forgalommal is számolnuk kell.
A kínai újév a legnagyobb ünnep Kínában, a kínai holdnaptárban a tél végét és az új év kezdetét jelképezi. Az emberek a kínai újév első napja előtt családi összejövetelekre és ünnepségekre indulnak vissza szülővárosaikba, a többnapos ünnep után pedig visszautaznak munkahelyükre a városokba, hogy ismét munkába álljanak. A legtöbb kínai vállalkozás, beleértve a kormányzati szolgáltatásokat is, a hivatalos ünnepnapokon zárva tart, míg egyes gyártóüzemek hosszabb időre bezárhatnak, a megszokott termelési szint általában négy-hat hét elteltével áll vissza.
A tapasztalatok szerint a kínai újév előtt a szállítmányozók növelik a megrendeléseik számát, hogy készleteket halmozzanak fel, ezért a nemzeti rendezvény hatása már az ünnepek előtti időszakban jelentkezik. Jelenleg a túlterhelt ellátási lánc szinte minden iparág számára kihívást jelent, és a kínai újév áruforgalmi rohama tovább fogja fokozni a felhevült logisztikai piacot.
Nehezített pályán a logisztikai cégek
A rendezvény egybeesik a 2022-es téli olimpiával, amelyet február 4. és 20. között rendeznek meg a kínai fővárosban, Pekingben. Bár a szállítási korlátozásokról még nem tettek közzé hivatalos közleményt, várhatóan szigorítani fogják a biztonsági ellenőrzéseket és korlátozzák a veszélyes áruk szállítását. Ennek hatása azonban egyelőre bizonytalan.Végül, de nem utolsósorban, a Covid megbetegedések is további fennakadásokat okozhatnak, legyenek azok útlezárások, járattörlések vagy a fertőzés okozta munkaerőhiány.
Földön, vízen, levegőben
A 2022-es vasúti menetrendet még nem tették közzé, de a tapasztalatok alapján a vasúti szolgáltatások a kínai új év előtti utolsó hétig a megszokott módon közlekednek, 2022. január 20-tól viszont nem csak az új menetrend jelent majd megpróbáltatást, de a tarifák is várhatóan emelkedni fognak.
Néhány éve elindítottunk egy szolgáltatást, amelynek segítségével akár három hét alatt is megkaphatják termékeiket Kínából a magyar kereskedők. A vasúti fuvardíjak drágábbak ugyan, mint a tengeri szállítás, de a tranzitidő felére csökkenése jelentős előnyöket biztosít, különösen a kínai új év időszakában” – mondta el Tompos Zoltán, a Liegl&Dachser Kft. ASL üzletágának sales managere.
A korábbi tapasztalatok alapján és az özönvízszerű bizonytalanságok kizárásával a közúti szolgáltatások mind nyugati, mind keleti irányban várhatóan a kínai újév után két héttel a normál szint 80%-ára állnak vissza, és március elején teljes mértékben újraindulnak.
Kapacitási hiányok
A légi árufuvarozás esetében a jelenlegi rendkívüli csúcsszezon várhatóan január végéig fog tartani. Összességében a piac továbbra is kapacitáshiánnyal küzd, különösen az Omicron-változat fenyegető veszélyéből eredő különböző COVID karanténpolitikák miatt, ez további bizonytalanságot és volatilitást eredményez. Hong Kongban például decemberben sok utasszállító járatot kénytelenek voltak törölni munkaerő problémák miatt, ami a kapacitások csökkenéséhez vezetett. Emellett számos teherszállító repülőgép az elkövetkező néhány hónapban karbantartási ellenőrzéseken esik át, ami tovább befolyásolja a piacon rendelkezésre álló kapacitási lehetőségeket.
A tengeri fuvarozók szolgáltatásai továbbra is zavart szenvednek, a kikötők zsúfoltsága miatt sok üresjárat közlekedik. A Gyöngy-folyó deltájának közlekedése, az oda tartó vagy onnan induló feeder-járatok decembertől az új évi ünnepségek kezdetéig felfüggesztésre kerültek, ami szintén megnöveli a szállítási időt.„A szolgáltatás integritása továbbra is kihívást jelenthet, sőt januártól akár még rosszabbá is válhat a kínai új év közeledtével várhatóan megnövekvő kereslet, valamint a COVID-járványhoz és a piaci torlódásokhoz kapcsolódó folyamatos problémák miatt. Így a kapacitásra és az ellátási láncra óriási nyomás nehezedik majd, és a tarifák ilyen helyzetekben hajlamosak az egekbe szökni” – tette hozzá Szabó Péter, a Liegl&Dachser Kft. general managere.
Forrás: www.dascher.hu/mediaroom