A Rail Cargo Hungaria a Technical Services Hungaria Járműjavító Kft. új tulajdonosa

A Rail Cargo Hungaria a Technical Services Hungaria Járműjavító Kft. új tulajdonosa

A Rail Cargo Hungaria Zrt. 100 százalékos tulajdonába került a vasúti járművek karbantartásával, fejlesztésével és építésével foglalkozó miskolci székhelyű TS Hungaria Kft. – közölte a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt.

A tájékoztatás szerint az évente mintegy 1400 vasúti teherkocsi fővizsgáját, átépítését, valamint több mint 12 000 vasúti kerékpár javítását végző 160 éves múlttal rendelkező vállalat tulajdonátruházása 2021. január 1-jével lépett hatályba.

Kovács Imre, a Rail Cargo Austria igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke a közleményben kiemelte, hogy a közvetlen irányításnak köszönhetően javul a miskolci társaság működésének hatékonysága, amellyel hozzájárul az RCH vasúti járműveinek javításával és szervizelésével összefüggő igényeinek gyorsabb teljesítéséhez, valamint az ügyfélkiszolgálás minőségének javításához.

Hozzátette, az üzem földrajzi elhelyezkedése ideális az Ázsiába irányuló vasúti árufuvarozás szempontjából, amely szegmensben a vállalatcsoporton belül az RCH vezető szerepet tölt be.

Kotiers Román, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának tagja a közlemény szerint az előnyök között említette a szinergiák kölcsönös kiaknázását, a szakmai tudásvagyon megosztását, a kapacitások, valamint egyes támogató tevékenységek összehangolását. Mint mondta, a struktúraváltás javítja a TS Hungaria esélyeit arra, hogy az RCH leányvállalataként európai uniós és magyar állami támogatásokból részesedjen.

Dian József termelési területért felelős ügyvezető igazgató a közleményben megerősítette, hogy a miskolci üzem csaknem 450 szakembere felkészült a 2021-ben várható feladatokra, amelyek között 1500 vasúti kocsi fővizsgája és mintegy 14 000 vasúti kerékpár javítása szerepel.

(mti)

Adjon visszajelzést!