Dúl a háború a világ tengerein

Dúl a háború a világ tengerein

Ölre mennek minden üres konténerért

 

Nem csillapodik a feszültség a tengeri szállítások piacán, az év elején látott konténerhiány sújtja továbbra is a piacot, így az egy évvel ezelőtti árak többszörösét kell fizetni a szállítmányokért. Ez egyre több helyen áruhiányt okoz, illetve súlyosbítja az egyébként is élénkülő inflációs nyomást.

 

Nem enyhül a nyomás a tengereken

Néhány hete már súlyos konténerhiány alakult ki a tengereken, ami miatt az árak is elszálltak. A kínai gazdaság gyorsabb magára találásának köszönhetően az üres konténerekből alakult ki hiány, sokszor hetekig kellett várni az üres szállítóeszközökre. Ennek köszönhetően pedig többszörösére emelkedtek a logisztikai költségek.

 

Mitől borult fel hirtelen ennyire a piac?

A legnagyobb kérdés az, hogy ami eddig piaci egyensúlynak számított a szállítmányozásban, az mitől borult most fel hirtelen annyira, hogy emiatt négy-ötszörös áremelkedés tapasztalható. Egyelőre a szakértők is csak találgatják a probléma okát, illetve azt, hogy ez meddig állhat fenn, de az biztos, hogy sokrétű a válasz, nem lehet egyetlen okot megjelölni:

1.      Jelenleg Kína sokkal többet exportál Európába és az USA-ba, mint fordítva, ami annak köszönhető, hogy az ázsiai ország gazdasága mostanra kilábalt a válságból, miközben a világ többi része még a vakcinára vár, illetve küzd a koronavírus ellen. A CNBC-nek nyilatkozó szakértő szerint ma minden három konténernyi kínai export után csak egy konténer érkezik az ellenkező irányból. Szerinte egyébként nem feltétlenül az a baj, hogy kevés a konténer, globálisan 180 millió darab ilyen szállítóeszköz áll rendelkezésre, csak most épp nem ott, ahol kellene.

2.      A gondokat tetézi, hogy tavaly az első félévben rengeteg új konténerrendelést visszamondtak a járvány és a lezárások miatt, most pedig a világkereskedelem gyors visszapattanása mindenkit meglepett.

3.      A harmadik ok pedig a légi szállítások akadozása, hiszen a lezárások a légi forgalmat érintették leginkább és ez nem csak a személyszállításra, hanem a teherszállításra is igaz. Most olyan termékeket is hajóval szállítanak, melyeket korábban légi úton juttattak célba Kínából, például az iPhone-okat.

4.      Negyedszer pedig szintén a járvány hatása, hogy az emberek rákaptak az online vásárlásra, így megnőtt a kereslet a kínai termékek iránt.

Egyelőre nem látszik, hogy rövidtávon mitől oldódna meg a szállítási gond, a logisztikai cégek megrendeltek ugyan rengeteg új konténert, de idő kell, mire azok elkészülnek. Egy tavaly negyedik negyedéves elemzésben a Shanghai International Shipping Research Centre azt jósolta, hogy még hónapokig tarthat a krízis a piacon.

A korábbi évek tapasztalatai alapján februárban a kínai Holdújévkor a legtöbb gyár két hétre leáll az országban, ami most akár jó hír is lehetne, hiszen lenne idő az üres konténereket visszaküldeni. Azonban az utóbbi hetekben megint emelkedésnek indultak a koronavírus-esetszámok Kínában, ami miatt a kormány a szokásosnál rövidebb bezárást szorgalmaz a gyárakban, hogy az emberek ne utazzanak haza ezzel is terjesztve a járványt. Ha februárig még utazási korlátozások is jönnek, akkor a gyárak többsége egyáltalán nem fog leállni.

 

Előbb-utóbb mindenki megérzi a fennakadásokat

Az elmúlt évtizedekben tapasztalt globalizáció miatt ma a világ sokkal inkább függ Kínától, mint korábban, ez pedig azt jelenti, hogy a szállítmányozásban tapasztalható fennakadások is szinte az egész világot érintik. A szakemberek szerint most elsősorban az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek vannak bajban, akik Kínából szállítanak Európába és Amerikába. És ez nem csak a közvetlen a fogyasztóknak történő értékesítést nehezíti, hanem a legtöbb webshop munkáját is.

Ha a mostani piaci egyenlőtlenség tartós lesz, akkor annak két fájdalmas következménye lehet:

Bizonyos területeken áruhiány alakulhat ki a késedelmes szállítások miatt, ennek jeleit látjuk az autóiparban, ahol nem csak azért van chiphiány, mert keveset gyártanak, hanem azért is, mert a korábbinál lassabb a szállítás, a cégek készletei pedig már kimerültek. Ez nehezíti most a munkát a magyarországi Mercedes- és Audi-gyárban is.

Másrészt a szállítási költségek emelkedése, vagy annak egy része várhatóan beépül majd az árakba, emiatt a kiemelten érintett területeken komolyabb áremelkedés is jöhet. Ez pedig csak tovább tetézheti az egyébként is emelkedő globális inflációs kilátásokat és reflációs veszélyeket.

Az év elején még abban bízhattunk, hogy csak átmeneti lesz a fennakadás, azonban mostanra sem enyhült a hiány a piacon.

A Freightos Baltic Index innen érhető el >> https://fbx.freightos.com/

(portfolio)

Adjon visszajelzést!