Nem tetszik a magyar vásárlóknak, ha túl messziről jön egy termék

Egyre jobban figyelünk a környezettudatosságra.

A magyar vásárlók többsége előnyben részesíti a környezetbarát termékeket, főképp a fiataloknál fontos szempont a fenntarthatóság – közölte a Reacty Digital Kft. A kereskedelmi szolgáltató felmérése alapján a megkérdezettek 56 százaléka hajlandó a tartósabb terméket választani akkor is, ha drágább.

Csaknem ugyanennyi, 54 százalék mondta, hogy az élet minden területén törekszik a környezettudatosságra. Hozzátették ugyanakkor, hogy mindössze 12 százalék mond le a vásárlásról, ha nem tartja a kiszemelt árut környezetbarátnak. A 30 év alatti felnőttek körében valamivel magasabb, 22 százalék az arányuk. Visszatartó erő lehet, ha nincs elég információjuk a termékről, vagy túl messziről érkezne.

Az adatok alapján úgy vélik, hogy az internetes áruházaknak is figyelembe kell venniük a fiatalok elvárását. Javasolják többek között a környezettudatos csomagolást és szállítást, de azt is, hogy ezt a felületeiken is hirdessék, mert a vásárlók többsége értékelni fogja.

Forrás: Piac&Profit