Óriásberuházás indul a Nestlé büki állateledelgyárában

Az egy éve bejelentett 50 milliárdos fejlesztés után ismét nagyszabású beruházásba kezd büki gyártóbázisán a Nestlé Hungária: 35 milliárd forintból a legmodernebb technológiákkal bővítik az üzemet, 120 új munkahelyet hozva létre és 50 000 tonnával megtoldva az éves termelési kapacitást. A mostani beruházás tovább erősíti a Vas megyei település, valamint a térség magyar nemzetgazdaságban betöltött pozícióját – áll a cég november 8-án kiadott sajtóközleményében.

Négy évvel ezelőtt 20 milliárd forintos beruházással teremtett világviszonylatban is egyedülálló, innovatív robottechnológiával felszerelt, teljesen automatizált termelőkapacitást Bükön a Nestlé Hungária. A cég 2020 őszén jelentett be egy újabb, 50 milliárdos beruházást, amellyel megszilárdítja vezető szerepét a magyarországi élelmiszeripari befektetők között. A Nestlé történetében kiemelt jelentőséggel bíró kezdeményezés egyben az elmúlt évtized egyik legnagyobb élelmiszeripari és feldolgozóipari beruházásának számít. Miközben a tavalyi projekt kivitelezése változatlanul, az eredeti terveknek megfelelően zajlik, a vállalat újabb fejlesztésbe kezd: a most induló, 35 milliárd forintos bővítési szakasszal újabb 50 robot áll csatasorba, így a prémium macskaeledel termelési üzem kapacitása éves szinten további 50 000 tonna előállítására lesz képes, várhatóan 2022 negyedik negyedévétől. – A 120 új munkahelyet teremtő bővítés hatására a mostani 70 helyett naponta több mint 90 kamionnyi állateledelt tudunk majd útnak indítani 2022 őszétől a világ 50 országába. A beszállított alapanyagoknak több mint 50%-át már most a magyar beszállítóktól érkezett alapanyag teszi ki, és az új beruházásnak köszönhetően ez a volumen még tovább nőhet – közölte Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója.

Akárcsak a tavaly elkezdett fejlesztési ütemben, a mostaniban is az innováción, valamint a környezetbarát megoldások alkalmazásán van a hangsúly. A Nestlé globális célkitűzéseivel összhangban a gyárban 2017 óta megújuló források biztosítják a villamos energiát, az ipari hulladékot pedig anyagában történő újrahasznosítással vagy hőenergia termeléssel ártalmatlanítják. Különböző hulladék-hő újrafelhasználási projekteknek köszönhetően az év folyamán összesen kb. 120 családi ház éves gázfelhasználásának megfelelő gázmennyiséget takarítanak meg és így csökken az üzem széndioxid-kibocsátása is. Noszek Péter szerint a mostani fejlesztési ütemmel tovább erősödik a büki gyáregység pozíciója a Nestlé Purina regionális állateledel-gyártásában, miközben a környező beszállítók és a térség egésze is profitál belőle. Szintén a hazai élelmiszertermelők piaci biztonságát, az élelmiszeripar tavalyi és idei jó teljesítményét, valamint a térségben megtermelt alapanyagok feldolgozásának jelentőségét emelte ki az új beruházás bejelentésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Nyugat-Magyarország egyik meghatározó exportőrének új fejlesztése – a kormány gazdaságpolitikai törekvéseivel és iparfejlesztési stratégiai céljaival összhangban – tovább javítja a magyar gazdaság regionális versenyképességét. A most bejelentett fejlesztéssel a Nestlé összes magyarországi beruházása közel 185 milliárd forint lesz, miközben a cégnek jelentős a hozzájárulása Magyarország külkereskedelmi mérlegéhez: a termelésének 85%-ával külpiacokat megcélzó Nestlé Purina több mint 450 milliárd forint értékben exportált állateledelt Bükről az elmúlt 10 évben. A Nestlé Hungária három magyarországi regionális termelési központja (Bük mellett Diósgyőr és Szerencs) révén ötször akkora mennyiséget exportál, mint amekkorát behoz az országba. A Nestlé 725 millió forint értékében szakképzési programot indít, amelyhez a kormány 360 milliós képzési támogatást biztosít.

(SCM)