A szállítmányozók új nemzedékének képzési bázisa lesz Békéscsaba és környéke

Együttműködési Megállapodást kötött a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSzSz). Az együttműködő felek közös célja a magyarországi szállítmányozási oktatás és felnőttképzés újraindítása és a képzési színvonal emelése.

„A Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum a már meglévő képzési kínálatát bővíteni tudja, a szállítmányozó szakképesítéssel” – nyilatkozta Malatyinszki Péter, a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum igazgatója. „A szállítmányozó szakképesítés tökéletesen illik az iskola közlekedés és szállítmányozás ágazati képzésébe. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy megköttetett az együttműködés a Magyar Szállítmányozók Szövetségével. Úgy gondolom az együttműködésünk legnagyobb nyertesei a diákok és a munkaerőpiac szereplői lesznek.”

Dr. Lányi Márton a Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnöke elmondta: „Egy profi szállítmányozó komoly versenyelőnyt jelent. A nemzetközi térben működő vállalatoknál már régóta elengedhetetlen egy szállítmányozó partner, de bármilyen méretű vállalkozások képesek profitálni egy jól képzett szállítmányozó szakemberből. Üdvözöljük a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum elkötelezettségét a szakma iránt, és reményünket fejezzük ki, hogy Békéscsaba és környéke a szállítmányozók új nemzedékének képzési bázisa lesz.”

Magyarországon a szállítmányozó szakma utánpótlásképzése nem volt megoldott, mert az OKJ-s rendszer 2021-ben megszűnt. A Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSzSz) felismerte, hogy a tagsága körében meglévő szaktudás egy korszerű a képzési forma beindításának szolgálatába állítható, ezért az MSzSz Oktatói Tagozata kidolgozta azt a programkövetelmény-javaslatot, amely meghatározza azt az alapvető tudásszintet, amit a szakma mértékadó vállalatai elvárnak egy újonnan belépő munkatárstól.

A programkövetelmény az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyását követően tavaly szeptemberben bekerült az engedélyezett és hivatalosan oktatható szakmai képzések közé.

A jóváhagyás birtokában az MSzSz Oktatói Tagozata a képző intézmények részére összeállította a szakmai képzés programvázlatát és a képzés javasolt tartalmát, amely részletesen kifejti, hogy az egyes fejezeteknek milyen konkrét ismereteket kell tartalmaznia. A programvázlat egyben tartalomjegyzéke a szintén az MSzSz gondozásában megjelenő „Szállítmányozás” című szakkönyvnek. A kiadványra kimondottan nagy igény mutatkozik a piacon, hiszen az utolsó, a szakma által mértékadónak tartott szállítmányozási szakkönyv kiadása óta évek teltek el, az iparág pedig forradalmian átalakult.

A Békéscsabai Kemény Gábor Technikum az elsők között indítja el a fentiek szerinti képzést. Az együttműködés keretében az MSzSz szakmai támogatást nyújt a Technikum részére, segít a gyakorlati helyek kiválasztásában, biztosítja a részvételt a szakkönyv szerzésében, illetve a Szövetség által szervezett szakmai szemináriumokon és rendezvényeken való részvétel lehetőségét. A Kemény Gábor Technikum vállalja a magas színvonalú szállítmányozási képzés biztosítását, a tehetséges, és angolul jól beszélő diákok szállítmányozás felé orientálását, és a szállítmányozási képzés népszerűsítését Magyarország dél-keleti régiójában.

A fotón (balról jobbra):

Dr. Lányi Márton a Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnöke

Mucsi Balázs Sándor a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója,

Malatyinszki Péter a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum igazgatója,

Forrás (szöveg és fotó): MSzSz közleménye