Kamionflották villamosítását gyorsítja a Siemens és a Volta Trucks együttműködése

A két vállalat kulcsrakész e-kamion flottákkal segítené a kibocsátásmentes szállítmányozást.

Stratégiai együttműködést kötött a Siemens és a svéd Volta Trucks. A megállapodás szerint a felek kulcsrakész megoldásokat fognak kínálni a kereskedelmi flották nulla kibocsátású városi közlekedésre való átállásához. Ezt a szállítmányozó vállalatok szolgáltatásként, Transportation as a Service modellben érhetik el, így azokat minimális induló beruházással és különösebb műszaki felkészülés nélkül vezethetik be.

 

A szolgáltatás része a töltés, a létesítmény-korszerűsítés és az energiagazdálkodás is, átfogó, integrált funkciók révén. Stratégiai együttműködésével a két szállító aktívan menedzseli majd a flották villamosítását, az ügyfeleket a tervezéstől a megvalósításig végigvezetve a teljes folyamaton. A világ első, tisztán elektromos hajtású, 16 tonnás haszongépjárművének számító Volta Zero kamionokból kialakított flották töltési és áramelosztási infrastruktúráját – a működtetéshez szükséges hardvert és szoftvert is beleértve – a Siemens fogja felügyelni.

 

A tervezés és telepítés során a két partner olyan megoldást alakít ki, amely a kamiondepók minden energiaszükségletét észleli és kezeli, a terhelhetőséget a telephelyek valós idejű igényeinek megfelelően növeli. Az optimalizált töltőinfrastruktúra ennek eredményeként rendkívül költséghatékony lesz, nemcsak a telepítés helyén, hanem a flottákban is, mivel a töltési algoritmusok az energiaköltségek útvonaltervet és szolgáltatási követelményeket kímélő menedzselését is lehetővé teszik.

 

Kiemelten fontos a szállítmányozásban a közlekedésbiztonság is. A Volta Trucks elektromos hajtású teherautói ezért nemcsak fenntarthatóbb és költséghatékonyabb, hanem egyben biztonságosabb, a veszélyeztetett úthasználókat védő megoldást adnak a logisztika utolsó kilométerén, ezzel is javítva a városközpontok környezetét.

 

Siemens

A Siemens AG az iparra, az infrastruktúrára, a közlekedésre és az egészségügyre összpontosító technológiai vállalat. A Siemens olyan technológiákat hoz létre, amelyek valódi értéket teremtenek ügyfelei számára az erőforrás-hatékonyabb gyáraktól, a rugalmasabb ellátási láncoktól, az intelligensebb épületektől és hálózatoktól a tisztább és kényelmesebb szállításig, valamint a korszerű egészségügyi ellátásig. A valós és a digitális világ ötvözésével a Siemens lehetővé teszi ügyfeleinek, hogy átformálják iparágaikat és piacaikat, ezzel átalakítva emberek milliárdjainak mindennapjait. A Siemens többségi részesedéssel rendelkezik a tőzsdén jegyzett Siemens Healthineers vállalatban, amely az egészségügy jövőjét alakító, világszerte vezető orvostechnológiai szolgáltató. Ezenkívül a Siemens kisebbségi részesedéssel rendelkezik a Siemens Energy-ben, amely globális vezető a villamosenergia-szállítás és -termelés terén.

A 2021. szeptember 30-ával zárult gazdasági évben a Siemens-cégcsoport 62,3 milliárd euró árbevételt és 6,7 milliárd euró adózás utáni eredményt ért el, valamint világszerte mintegy 303.000 munkavállalót foglalkoztatott. További információk a https://www.siemens.hu/ címen érhetők el.

Forrás: Siemenes közleménye