A tartalom az új státuszszimbólum?

A megfontolt, tudatos vásárlók számára a minőség fontosabb, mint a márkanév. Ezt a progresszív szemléletet lovagolják meg a kínai autógyártók, amelyek a patinás múlt helyett a legújabb technológiát kínálják, modern dizájnba és nagyvonalú garanciába csomagolva. Ennek a trendnek kiváló példája az OMODA 5 kompakt szabadidőjármű.

 

Az autóipar történetében sokan, sokszor próbálkoztak már azzal, hogy megfizethető járművet építsenek. Több ilyen kísérlet is sikeresnek bizonyult, a titok mindössze annyi volt, hogy a vásárlóknak valamiről le kellett mondaniuk. Ez korábban lehetett a minőség, a dizájn, vagy a felszereltség, az így megvalósult járművek azonban kivétel nélkül csalódást okoztak a használat során.

 

Vadonatúj receptet követ azonban az OMODA 5, amely egyetlen érdemi téren sem enged a színvonalból. Ötcsillagos Euro NCAP eredményével – amelyet a közelmúltba hamarosan Magyarországon is kapható, elektromos OMODA5 EV szintén elnyert –, valamint hétéves gyári garanciájával a biztonság és a megbízhatóság terén egyaránt az autópiac élmezőnyébe pozícionálja magát. Nagyteljesítményű benzinmotorjával és alapáron kínált automata sebességváltójával kényelmes mindennapi használhatóságot és kedvező üzemben tartási költségeket kínál. Látványos formaterve fiatalos és sportos, alapfelszereltsége pedig olyan gazdag, amellyel a legigényesebb ügyfeleket is leveszi a lábáról.

 

A kényelemről már az alapmodell fűthető és szellőztethető, motorosan állítható első ülésekkel, hétfokozatú, duplakuplungos automata sebességváltóval, kulcs nélküli nyitási és indítási rendszerrel, hátsó üléssori szellőző rostélyokkal, a kartámaszban kialakított, hűthető tárolóval, távvezérelhető motor- és klímaindítással gondoskodik, a gazdagabb felszereltségű csúcsmodell pedig ezekhez elektromos napfénytetőt, motoros nyitású csomagtérajtót, PM 2.5 részecskeszűrős, kétzónás klímaberendezést és fűthető kormányt társít. A szórakoztatás terén teljes körű okostelefon-integráció, 6 vagy 8 hangszórós audiorendszer, hangvezérelt infotainment rendszer, mindkét üléssoron USB töltőaljzatok, valamint elöl vezeték nélküli okostelefontöltő-rendszer támogatja az utasokat. A stílusról két oldalt kivezetett kipufogók, többszínű hangulatvilágítás, robusztus lökhárító védőbetétek, cápauszony-antenna, hátsó légterelő, valamint 18 colos, kéttónusú könnyűfém keréktárcsák gondoskodnak. Kiviteltől függően piros külső dekorelemek, valamint kontrasztos (kétszínű) karosszéria-fényezés is rendelhető.

 

A legfontosabb szempontot nem véletlenül hagytuk a felsorolás végére, a biztonságot: alapfelszereltségű utas- és gyalogosvédelmi arzenálja a kategória abszolút élvonalába emeli az OMODA 5 szabadidőjárművet. Hosszú volna minden tételt felsorolni, így csak mutatóba, a legizgalmasabbakból válogattunk. A hét légzsák között megtalálható az első ülések közötti központi légzsák, amely az elöl utazók fejének összekoccanását előzi meg. Kamerából, kiviteltől függően, tolatást támogató vagy az autó teljes környezetét 360 fokban figyelő panorámarendszert kapunk, az autó figyelmeztet, ha olyankor szeretnénk kiszállni, amikor kerékpáros vagy más jármű közelít hátulról (tudta, hogy ez az egyik leggyakoribb baleseti típus, amelyben a biciklisek súlyos sérüléseket szenvednek?), a fényszóró pedig automatikusan vált át tompított világításra, így megakadályozva a szemből jövők elvakítását.  Emellett tucatnyi olyan fejlett, kamera és/vagy radar alapú vezetőtámogató funkció található a fedélzeten, amelyek minden elképzelhető helyzetben megelőzik, vagy ha erre már nincs lehetőség, vészhelyzeti manőverrel elkerülik a veszélyes szituációkat. Az autó közvetlen és távolabbi környezetét felügyelő szenzorok, a fejlett számítógépes vezérlésnek köszönhetően, minden kritikus szituációra tudnak megnyugtató megoldást nyújtani, így a vezető mindvégig biztonságban tudhatja utasait és stresszmentesen, kipihenten érheti el úti célját.

 

A legszebb pedig az egészben, hogy az OMODA 5 teljes körű vezetőtámogató biztonsági csomagja révén már most teljesíti azokat a törvényi előírásokat, amelyek a közeljövőben lépnek hatályba Európában. Mindezek a kijelentések igazak a Magyarországon 2025-ben debütáló elektromos OMODA5 EV változatra is, amely a közelmúltban szintén 5 csillagos minősítést kaphatott az Euro NCAP tesztjén. Nem egyszerűen biztonságos autóról beszélünk tehát, hanem az elvárásokat meghaladó koncepcióról. Az európai piac pedig jó úton halad abba az irányba, hogy ezeknek a kézzelfogható értékeknek legalább akkora legyen a presztízse legyen, mint a régió nagy történelemmel rendelkező autógyártóinak.

 

 

Forrás: DeepInsight Creative