Szakmai program és CARGO CITY látogatás a BUDAPEST AIRPORTnál
MS TEAMSAz MLBKT Logisztikai Szolgáltatói Tagozata szeretettel meghív minden érdeklődőt egy szakmai látogatásra a Cargo Cityhez és az azt követő reptértúrára a Budapes Airportra.
Az MLBKT Logisztikai Szolgáltatói Tagozata szeretettel meghív minden érdeklődőt egy szakmai látogatásra a Cargo Cityhez és az azt követő reptértúrára a Budapes Airportra.
A vállalatok gyakran szembesülnek azzal a helyzettel, hogy a több munkafolyamaton keresztülhaladó termék nyomonkövetése, minőségének ellenőrzése problémákba ütközik. A gyárlátogatás során bemutatjuk Önöknek, hogyan lehet egy előző században tervezett üzem működésébe integrálni a XXI. századi technológiákat. A gyár kreatív tulajdonosa és üzemvezetője elkötelezett a minél magasabb színvonalú termékminőség biztosítása iránt, és egy olyan rendszert kívánt […]
A MOHU július 1-jén kezdte meg a koncesszori rendszer működtetését az induláskor is képlékeny jogszabályi környezetben és alakulóban levő alvállalkozói rendszerrel. A rendezvény a jogértelmezésben kíván segíteni, emellett kitér az eredeti jogalkotói szándékra, a körforgásos gazdaságra történő átállás kérdéskörére, és szó esik majd a közelgő betétdíjas rendszer bevezetéséről is.
A fenntarthatóság, az ESG jelentések, az SDG célkiztűzések megvalósítása aktuálisabb mint valaha, ezért a fenntarthatósági tagozat eseményén a Diageo – a globális prémium italnagykereskedő, több mint 200 márkát képvisel 180 országban – „SOCIETY 2030: SPIRIT OF PROGRESS” programja kerül bemutatásra a program globális vezetője által.
/*! elementor - v3.12.2 - 23-04-2023 */ .elementor-widget-image{text-align:center}.elementor-widget-image a{display:inline-block}.elementor-widget-image a img{width:48px}.elementor-widget-image img{vertical-align:middle;display:inline-block} Az idei WOF & BUD Cargo Forumon páratlan élményt szerezhet a logisztikai és ellátási lánc területeiről. A Budapest Airport ikonikus 1. Terminálján 2023. szeptember 27-28. között megrendezésre kerülő esemény az inspirációt, tudást és növekedést kereső logisztikai és ellátási lánc szakemberek számára nyújt […]
Az Oriflame 30 éve van jelen Magyarországon és 2011 óta működik Üllőn az Oriflame GDC (Global Distribution Center), azaz globális disztribúciós központja. A magyar piac mellett 12 Közép-Európai és balkán térségi ország, valamint Görögország és Bulgária piacait is innen szolgálják ki. Impozáns méretben 16 000 m2 területen működik a logisztikai operáció. 14 000 EUR raklap kapacitású hagyományos […]
Októberben második alkalommal szervezi meg a hazai járműipar kiemelkedő eseményét, a TECHTOGETHER+-t az autopro.hu csapata, ahol jelen és jövő találkozik. Az innovatív ipari trendekre fókuszáló kiállításon a robotika, automatizálás, elektronika, rendszerintegráció, szoftverfejlesztés kiváló hazai képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. A szakmai találkozók mellett hazánk legtehetségesebb egyetemistái mérik össze tudásukat a mérnökhallgatói verseny keretében és mutatják be […]
A legtöbb vállalat digitalizálja a folyamatait, amely megfelelő megoldások alkalmazásával számos előnyt indukálhat a működési hatékonyságban.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az MLBKT Tréning Központ új négy részes online EPR képzést indít. Az első bevallások 2023 októberében megtörténtek, de még mindig nagy a bizonytalanság az érintettek részéről. A képzésen átfogó rálátást biztosítunk a témára, emellett a gyakorlatiasságra helyezzük a hangsúlyt a bevallások tapasztalatainak tükrében. Oktatóink, Gombás Otília és Malomsoki Tibor kiváló […]
A robotok műszakja a negyedik. Közös térben, közös feladatokon dolgoznak együtt ma már a robotok és a három műszakra elosztott emberek azokban az üzemekben, logisztikai központokban, amelyek a jövőt vetítik a jelenbe. A különös jövő előképe azonban kérdések sorát veti fel. Milyen szoftveres és hardveres háttér kell ahhoz, hogy a robotizálás, az automatizálás […]
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT), mint a logisztikai szakterület egyik meghatározó, 1200 szakembert tömörítő szervezete LogConnect for Start-ups 2023 elnevezéssel pályázatot hirdet azon start-upok részére, akik a logisztika valamely területén innovatív megoldással szolgálnak.
Az MLBKT Ifjúsági Tagozata az alábbi programra szeretettel vár minden érdeklődőt: Lőrincz Péter Diplomamunka pályázat helyezettjeinek előadása Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Lőrincz Péter Diplomamunka pályázat helyezettjeinek előadására! A program online formában kerül megrendezésre, amely során a helyezettek bemutatják a saját munkájukat. A szakdolgozat és diplomamunka győztes témák nagyon aktuálisak, számos hasznos információval szolgálhatnak. […]
A közlekedés és áruszállítás mint a szén-dioxid-kibocsátások közel egyharmadáért felelős emberi tevékenység, egyre kiemeltebb fókuszpontja a klímaváltozás elleni küzdelemnek. Ennek megfelelően az Európai Unió egyik legfontosabb célja, hogy 2050-re – 1990-hez képest – 60%-ra csökkentse a közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás mértékét. Az eseményen ismertetjük a Lean&Green Programot, és konkrét gyakorlati tippeket is adunk arra, hogyan csökkenthető […]
Sok szeretettel meghívunk az őszi MLBKT Kongresszus sikeres beszerzési szekcióját immár hagyomány teremtően követő Beszerzők és Beszerzési Vezetők klubdélutánjára, ahol tovább boncolgatjuk az izgalmas témát. A mesterséges intelligencia napi használatát ismerhetjük meg konkrént példán keresztül és segítséget kapsz, hogyan tedd meg az első lépésed az AI alkalmazásásra a mindennapjaidban. Előadó: Szabó Kitti, Modern Work Solution […]
Az utóbbi időben mindenki a bőrén érezhette, hogy ami "öröknek látszott ", az sajnos pillanatok alatt változhat, és a biztosnak látszó üzletmenet veszélybe kerülhet. Iparágunkban ezt mi már korábban megtanultuk: Az időjárás változik, nem csak hétről hétre hanem évek alatt is új tendenciákra kell felkészülni. E mellett az emberi, a gazdasági, környezeti tényezők kihívásaival nekünk […]
Sikeresen lezárult az MLBKT idén útjára indított, új, Startupok bevonását célzó pályázata. A felhívásra több, igen érdekes megoldást kínáló vállalkozás jelentkezett, melyből az MLBKT szakmai zsűrije a legjobbakat ki is választotta. /*! elementor - v3.12.2 - 23-04-2023 */ .elementor-heading-title{padding:0;margin:0;line-height:1}.elementor-widget-heading .elementor-heading-title>a{color:inherit;font-size:inherit;line-height:inherit}.elementor-widget-heading .elementor-heading-title.elementor-size-small{font-size:15px}.elementor-widget-heading .elementor-heading-title.elementor-size-medium{font-size:19px}.elementor-widget-heading .elementor-heading-title.elementor-size-large{font-size:29px}.elementor-widget-heading .elementor-heading-title.elementor-size-xl{font-size:39px}.elementor-widget-heading .elementor-heading-title.elementor-size-xxl{font-size:59px} Tovább az esemény oldalára
Alkalmazkodj velünk könnyedén és sikeresen! Csatlakozz webináriumunkhoz, ahol közkedvelt szakértőnkkel, Tüske Zsuzsával részletesen elmélyedünk az EU karbonvám rendszerében, és megmutatjuk, hogyan alakíthatod át vállalkozásodat az új környezetvédelmi rendszerrel való összhangban. Témák: Áttekintjük a rendszer hátterét, hogy miért került kialakításra és hogyan illeszkedik az EU Green Dealbe. Átbeszéljük kiket érint és milyen […]
KARBONVÁM - KÖZELEDIK A JELENTÉSI HATÁRIDŐ? SEGÍTÜNK! A karbonvám jelentéstételi kötelezettség vészesen közeleg, az érintett cégeknek január 31-ig van erre határidejük. Információra van szükséged? Jól jönne segítség a regisztrációhoz és a kitöltéshez? Az MLBKT-ra ismét számíthatsz! Közkedvelt szakértőnket, Tüske Zsuzsát újra elhozzuk Neked, hogy végig vezessen a folyamatokon. Csatlakozz webináriumunkhoz, és könnyítsd meg a karbonvámmal […]
A LEAN TAGOZATUNK által szervezett program során a résztvevők megismerhetik a lean professzionális gondolkodásmódját, és annak alkalmazhatóságát vállalati környezetben és a hétköznapi életben egyaránt. Az előadás során a résztvevők elsajátítják a lean filozófia elméleti alapjait, megismerik a gondolkodásmódot, a lean történelmét, az utat, ami a hagyományos nagyipari termeléstől a lean kialakulásáig vezetett. Megismerkednek a lean […]
Az MLBKT GYÓGYSZERIPARI TAGOZATA 2024. február 6-án nyílt tagozati program keretében látogatást szervez a Béres Gyógyszergyár Zrt. újonnan megnyitott automatizált, gyógyszerek tárolására is alkalmas késztermékraktárba. A látogatás során a jelentkezőknek lehetőségük lesz működés közben megtekinteni egy modern gyógyszeripari automatizált tároló és automata komissiózó területeket tartalmazó raktárt.
Az MLBKT Tréning Központ büszkén mutatja be a forradalmian új gyártástervezési tréning előzetesét, amelyet külföldön is elismert kiemelkedő szakértőink tartanak. Ez a tréning lehetőséget nyújt a vállalatoknak, hogy a telephelyükön sajátítsák el a gyártástervezés legújabb módszereit, megbirkózva a gyártástervezés kihívásaival. A gyártás területén számos kihívás merülhet fel, például az SAP modulok hiányosságai (hirtelen leállás) vagy […]
Az MLBKT LOGISZTIKA 4.0 TAGOZATA 2024. február 29-én workshopot szervez a Miskolci Egyetemen Technológiai étlap a legújabb intralogisztikai AUTO ID megoldásokból címmel.
A KÁSZ, azaz a közúti árutovábbítási szerződésekről szóló 120/2016. (VI.7.) kormányrendelet 2024. január 29-es jogszabályváltozása révén, valamint a folyamatos útdíj változások miatt jelentős többletteher keletkezhet a fuvarozó és raktározó cégeknél. Szoftveres Megoldások Tagozatunk 2024. március 5-én online workshopot szervez, mely során előadóink bemutatják ezen aktuális problémákra adott megoldásaikat. Ha kíváncsi vagy hogyan tudod optimalizálni útvonal […]
Az MLBKT Oktatói Tagozata 2024. március 5-én könyvbemutatót szervez, mely során a résztvevők szélesíthetik látókörüket, új ismereteket szerezhetnek a bemutatott könyvek megismerése révén.
Egyedülálló programújdonságot kínálunk az MLBKT tagjainak és partnereinek ezzel a külföldi, 2 napos látogatással, ami a logisztikai szolgáltatások világába vezeti el a részvevőket, kulturális kitekintéssel megfűszerezve Európa és Ázsia találkozásánál. Szakmai vendéglátónk és a program támogatója az EKOL. A program során ellátogatunk az Ekol Lotus elnevezésű logisztikai komplexumába, megtekintjük a Yalova kikötői terminált és egy délutáni […]
Az MLBKT Ifjúsági Tagozata 2024. március 7-én virtuális vállalatlátogatást szervez, mely során bemutatásra kerül a Grundfos és annak komponens üzletága, továbbá a motorgyár vállalati logisztikája. Ezt követően egy digitális gyárbejárásra kerül sor, ahol a raktári anyagmozgató folyamatok, támogató rendszerek és a tervezett fejlesztések bemutatása lesz a téma. A program egy nyitott beszélgetéssel zárul, mely során […]
A raktárlátogatás lehetőséget nyújt betekinteni a Vodafone 3400 m2-es Technológia raktárának napi működésébe. Itt nincsenek mobiltelefonok, csak hálózatépítéshez szükséges alkatrészek, de abból rengeteg. Elmondjuk, mik a sajátosságai egy tárgyieszköz raktárnak egy készletraktárhoz képest. Megbeszéljük, hogyan épül fel a napi operáció, és milyen napi szintű kihívásoknak és nehézségeknek kell megfelelnünk. Megmutatjuk, milyen alkatrészekből épül fel egy […]
Növeld ellátási lánccal kapcsolatos tudásod az ASCM/ APICS világvezető ellátási lánc programokkal és szerezz nemzetközi minősítést. Az ASCM/APICS és az MLBKT közös együttműködéseként Magyarországon is elérhető képzéssorozatot hoztunk el nektek. Ha szeretnéd tudni, hogy miért is különleges ez a program, akkor gyere el ingyenes webináriumunkra, ahol részletesen bemutatjuk a képzési programot, találkozhatsz instruktorunkkal és felteheted […]
Az MLBKT Fenntarthatósági Tagozata 2024. március 19-én vállalatlátogatást szervez a Brother szlovákiai üzemébe, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt! A Brother, mint globális gyártó cég, kiemelt figyelmet szentel a fenntartható üzletmenetnek és a körforgásos gyártástechnológiának. Jó példája ennek a szlovákiai Krupinában található újrahasznosító és gyártó üzeme. Ismerjük meg a gyár történetét a kezdetektől a napjainkig, milyen […]
Hogyan lehet a potenciális kockázatokat azonosítani, struktúrába helyezni, mérni és kezelni? Mik ennek a folyamatnak a buktatói és ezeket hogyan lehet elkerülni? Ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat a résztvevőkkel közösen, e gyakorlatokkal tarkított egynapos kurzuson.
Az MLBKT partnerként működött közre a többéves COMMITTED – azaz COMpliance of acadeMIc acTiviTies with forEign trade – projektben a BGE partnereként. Szeretettel meghívunk a projektzáró eseményre, ahol a COMITTTED mellett egy másik projekt, a BESPOKE eredményeivel is megismerkedhetsz.
Várunk szeretettel következő látogatásunk alkalmával, ahol egy nagyon izgalmas terület a logisztikai tervezés világába léphetünk be, méghozzá az AUDI HUNGARIA Zrt. szuper csapata vezetésével, ahol bemutatásra kerül a teljes logisztikai folyamat. Megtudhatjuk, hogy a hatékony működés érdekében milyen okos megoldásokat használnak a gyártási és logisztikai folyamataikban, mint például a konszernben egyedülállóan a motorgyárban használt okoskereszteződések. […]
2024. április 9-én a GS1 Magyarország szervezésében megvalósuló Bridge konferencia keretében, annak egyik délutáni szekciójaként, 14.00-15.30 között kerül megrendezésre soron következő Lean & Green Nyílt ülés. A szekció keretein belül bemutatásra kerül a Lean & Green Program, továbbá az érdeklődők hasznos információkat kaphatnak az ESG szempontokról és érvényesítésük módjáról a logisztikában, valamint a zöld finanszírozás témakörét is körbejárjuk. A […]
Mindenki tisztában van a vállalatok kötelezettségeivel és fenyegetettségeivel a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban. De mi van a lehetséges előnyökkel? Hogyan lehet anyagi, vagy marketing/image előnyt kovácsolni átgondolt tevékenységekkel? Ha már úgyis foglalkozunk kötelező mivolta miatt a kérdéssel, miként tudjuk összehangolni annak elemeit (energetikai beruházás, hulladékkezelés, CSR tevékenység stb.), hogy ne csak a kényszer, hanem a benefit […]
Ifjúsági Tagozatunk soron következő, 2024. május 7-ei eseményére pályakezdő fiatalok jelentkezését várjuk, hiszen egy igazán izgalmas és számukra fontos témáról, a karriertervezésről hallgathatnak meg előadásokat, majd ezt követően szakembereinkkel megvitathatják a témával kapcsolatos kérdéseiket is.
Gyógyszeripari Tagozatunk 2024. május 27-én megrendezésre kerülő programja során a résztvevők működés közben tekinthetik meg a Hungaropharma Zrt. újonnan elkészült automata magasraktárát. Ha gyógyszeripari területen dolgozol, tarts velünk Te is, és pillants be egy olyan önhordó szerkezetű magasraktárba, melyben kizárólag felrakógépek dolgoznak és több mint 18.500 raklapnyi szobahős tárhely befogadására alkalmas.
Szakmai előadások – Elnökségválasztás – Kiválóságok díjazása Kapcsolódj az MLBKT tagjaival ezen a programdús délutánon, egy különleges helyszínen! Képzelj el egy kellemes koranyári délutánt a Duna-parton! Rég nem látott kollégák, gondolatébresztő beszélgetések, érdekfeszítő és motiváló előadások, az MLBKT kiválóságainak megismerése, döntések a Társaság működéséről, az új vezetőség megválasztása és nem utolsó sorban kellemes falatok. Mindez […]
Logisztikai Szolgáltatói Tagozatunk 2024. június 5-én vállalatlátogatást szervez, mely során a résztvevők megismerkedhetnek a Flex automatizált raktárával, valamint a vállalat zalaegerszegi gyáraiban a közelmúltban megvalósuló belső logisztikai fejlesztésekkel is.
Ifjúsági Tagozatunk 2024. június 6-án az iData hónap záró eseményének keretében egy telamatika előadásra invitálja az érdeklődőket, mely során bemutatják, milyen sokrétűen lehet ezt az eszközt használni. A telematika távol lévő objektumok megfigyelésére, vezérlésére szolgál az információk gyűjtésének, feldolgozásának, továbbításának együttes eszközeivel. A kifejlesztett telematikai rendszer egy műholdas navigációs rendszeren alapul, mely segít abban, hogy […]
Következő vállalatlátogatásunk alkalmával betekintést adunk a Magyar Posta Zrt. levélküldemény logisztikai hálózatáról, annak működéséről. Működés közben megtekintjük az automatizált levélfeldolgozórendszert, továbbá a számítógéppel támogatott manuális levélfeldolgozást is.